A szabálysértési ügyekben eljáró bíróságok és a szabálysértési hatóságok képviselői – hagyományteremtő szándékkal – szabálysértési munkaértekezletet tartottak kerekasztal-beszélgetés formájában a Gyulai Törvényszéken.

A szakmai tanácskozáson a Gyulai Törvényszék, valamint illetékességi területén működő járásbíróságok szabálysértési ügyekben eljáró bírósági titkárain, ügyintézőin túl részt vettek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti, Közrendvédelmi Osztályának vezetői, a Közlekedésrendészeti Osztály Gyorshajtás és Bírságfeldolgozó Alosztály vezetője, a Közrendvédelmi Osztály kiemelt főelőadója, és az Igazgatásrendészeti Osztály kiemelt szabálysértési főelőadója, továbbá a Békés Megyei Kormányhivatal járási hivatalainak képviselői, köztük osztályvezetők és szakügyintézők.

A szakmai tanácskozás célja az volt, hogy a szabálysértési ügyekben eljáró, rendszeres munkakapcsolatban álló szervek egy asztalhoz ülve egyeztessenek egymással, a felmerülő közös problémákról eszmecserét folytassanak, és lehetőség szerint megfogalmazzák javaslataikat, illetve elvárásaikat. Ez nemcsak a szabálysértési kódex egyes rendelkezéseinek értelmezését jelentette, hanem a tanácskozás külön hangsúlyt fektetett azokra a technikai kérdésekre, gyakorlati megoldásokra, amelyek a hétköznapi munkát nagyban elősegíthetik, avagy elnehezíthetik.

Az egész napos szakmai értekezlet a résztvevők visszajelzései alapján elérte célját, a szabálysértési hatóságok és a bíróság közötti együttműködés erősítése tekintetében hasznosnak bizonyult.