Minden törvényszéken működik gyermekmeghallgató-szoba – közölte az Országos Bírósági Hivatal bírája.

Várai-Jeges Adrienn azt mondta, pszichológusok segítségével rendezték be a helyiségeket, hogy megnyugtató környezetben tudják meghallgatni a gyermekeket. Léteznek kombinált szobák is, amelyek egyszerre több funkciót töltenek be, például bírósági közvetítésre és gyermekmeghallgatásra egyaránt használatosak.
    

A bírónő hangsúlyozta: sokat tesznek azért, hogy csökkentsék a gyermekek feszültségét. Megjegyezte, hogy már az idézést is “gyermekbarát nyelven” küldik ki.
    

A családjogi bíráknak kötelező képzést írnak elő, amely két szakmai és két érzékenyítő napból áll – ismertette Várai-Jeges Adrienn.