Az Európai Unió Bírósága határozatában elvetette az Európai Bizottság álláspontját, amely alapján a bizottság megtagadta az Európai Unió és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) megkötését ellenző európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.

A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék az ügy részleteit ismertetve közölte, hogy egy polgári csoport a “Stop TTIP” elnevezésű, európai polgári kezdeményezésre vonatkozó javaslat nyilvántartásba vételét kérte az Európai Bizottságtól.
    

A javaslat arra szólította fel a bizottságot, hogy tegyen ajánlást az uniós tanács részére arra vonatkozóan, hogy az vonja vissza a TTIP tárgyalására adott felhatalmazást, és ne kösse meg az Európai Unió és Kanada közötti tervezett szabadkereskedelmi egyezmény elfogadását (CETA) sem. A bizottság azzal az indokkal tagadta meg a javaslat nyilvántartásba vételét, hogy az kívül esik azon hatáskörén, amelynek értelmében uniós jogi aktusokra vonatkozó javaslatot terjeszthet elő szerződések végrehajtása céljából.
    

A törvényszék megállapította, hogy semmi sem indokolja, hogy a bizottság kizárja a demokratikus vitából az olyan jogi aktusokat, amelyek valamely nemzetközi megállapodás megkötése céljából tárgyalások megkezdésére felhatalmazást adó határozatok visszavonására irányulnak, akárcsak az olyan aktusokat, amelyeknek az a célja, hogy megakadályozzák az ilyen megállapodás aláírását és megkötését.
    

Aláhúzták, az európai polgári kezdeményezés által megvalósítani kívánt cél annak lehetővé tétele az uniós polgárok számára, hogy minél inkább részt vegyenek az unió demokratikus életében. Egy ehhez hasonló lehetőség elismerése nem sérti az unió intézményi struktúrájának jellegzetességét képező intézményi egyensúly elvét, hiszen a bizottság döntheti el, hogy kedvező folytatást ad-e a nyilvántartásba vett és kellő számú aláírással ellátott európai polgári kezdeményezésnek.
    

Ellentétben a bizottság állításaival, semmi akadálya nincs annak, hogy adott esetben az uniós intézmények új tervezeteket tárgyaljanak és kössenek meg a transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozóan, azt követően, ha az uniós tanács elfogadja a javaslat tárgyát képező jogi aktusokat – közölte az uniós bíróság.
    

A tájékoztatás szerint az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó szabályozás úgy rendelkezik, hogy a tagállamok legalább egynegyedéből származó, legalább egymillió uniós polgár kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság – hatáskörén belül – terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint az uniós szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség. Az előírt számú aláírás összegyűjtésének megkezdése előtt az európai polgári kezdeményezés szervezőinek azt nyilvántartásba kell vetetniük a bizottságnál, amely megvizsgálja annak tárgyát és céljait.