Bizalmatlansági indítványt adott be három ellenzéki párt a boszniai szerb vezetés ellen – közölte a honlapján a Nezavisne Novine című napilap.

A Demokratikus Haladás Pártja (PDP), a Szerb Demokrata Párt (SDS) és a Népi Demokratikus Mozgalom (NDP) képviselői a boszniai Szerb Köztársaság törvényhozásának már át is adták a kellő számú támogatói aláírást is tartalmazó indítványt, amelyben bizalmatlansági szavazást kezdeményeznek Zeljka Cvijanovic miniszterelnök és kormánya ellen. A kormányfő a Milorad Dodik boszniai szerb elnök vezette Független Szociáldemokraták Pártjának (SNSD) a tagja, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének a miniszterelnöke.
    

A kezdeményezők több mint kétszáz oldalas dokumentumban fejtették ki, miért is kell a kormánynak távoznia. Egyebek mellett azt róják fel, hogy Zeljka Cvijanovic “megvásárolta” a parlamenti képviselőket annak érdekében, hogy miniszterelnök lehessen, azaz hogy a parlament megszavazza az általa vezetett koalíciót. Ezen felül az ellenzékiek szerint a kormányfő kritikátlanul, mintegy bábként szolgálja ki Milorad Dodikot, illetve a boszniai szerb elnök érdekeit. “Ez a boszniai Szerb Köztársaság történetének legrosszabb kormánya” – állították az ellenzéki politikusok. 
    

Zeljka Cvijanovic visszautasította az őt ért vádakat.
    

A 83 fős parlamentben a kezdeményezést átnyújtó három pártnak 31 képviselője van, így minden valószínűség szerint elbukik a bizalmatlansági indítvány.