Összesen négy napot ülésezik az Országgyűlés a következő két hétben. A parlament tizennégy javaslat elfogadásáról és tizenkét ellenzéki politikus tiszteletdíjának csökkentéséről dönthet.

Az ülés hétfőn 13 órakor, a manchesteri terrortámadás áldozataira és a közelmúltban elhunyt Pintér István volt kisgazda képviselőre történő emlékezéssel kezdődhet a házelnök napirendi javaslata alapján.
    

A képviselők ezt követően két órában interpellálhatják a kormányt, majd további egy órában azonnali kérdéseket intézhetnek a kabinethez. Az első ülésnap másnap elfogadni tervezett javaslatok bizottsági jelentéseinek vitáival zárulhat.
    

A parlament kedden összesen tizennégy előterjesztésről dönthet, ekkor fogadhatják el például a kormány versenyképesség javítását célzó javaslatcsomagját is. A szavazások végén tizenkét ellenzéki képviselő tiszteletdíját is csökkenthetik különböző fegyelmi ügyekben.
    

A határozathozatalok után tizenkét előterjesztés általános vitáját bonyolítják le. A képviselők egyebek mellett tárgyalhatnak az elektronikus hírközlésről és a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvények módosításairól is.    
    

Szerdán az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi tevékenységéről szóló beszámolója kerülhet elsőként terítékre, majd a társasági- és osztalékadóról szóló törvénymódosító javaslat általános vitáját is megtarthatják.
    

A parlament ülése június 6-án, kedden érhet véget, amikor – a második héten megszokott kérdések és azonnali kérdések mellett – az igazságos és méltányos nyugdíjrendszerhez szükséges intézkedésekről tartanak politikai vitát az MSZP kezdeményezésére.