Újabb szankciók Oroszország ellen - Az amerikai kormány döntése

2017.06.21. Jogi Fórum / MTI

Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat.

A döntést bejelentő pénzügyminisztérium közleményében további 19 személyt és 19 vállalatot jelölt meg, akiket, illetve amelyeket felvett a korábban már szankcióval sújtottak listájára. A minisztérium az intézkedés okaként azt jelölte meg, hogy valamilyen módon valamennyien részt vesznek az orosz-ukrán konfliktusban, amely miatt az Egyesült Államok korábban szankciókat vezetett be Oroszország ellen.
    

A szankciókkal most sújtottak között két orosz kormánytisztviselő, valamint a Krím félszigeten tevékenykedő egy tucat ember és cég is szerepel.
        

"Mai döntésünk célja, hogy elejét vegyük az Egyesült Államok szankcióit megkerülni szándékozó törekvéseknek" - fogalmazott a pénzügyminisztérium közleménye, amely hangsúlyozza azt is, hogy az amerikai intézkedés illeszkedik az Egyesült Államok külföldi partnereinek intézkedéseihez.         

A tárca állásfoglalása szerint a szankciókkal sújtottak körének kibővítése szintén azt jelzi, hogy "Washington elkötelezett az ukrajnai válság diplomáciai megoldása és a Krím félsziget Ukrajnához történő visszatérésének megkönnyítése mellett".     "

A jelenlegi amerikai kormányzat elkötelezett az ukrán szuverenitást garantáló diplomáciai folyamat mellett, és addig nem lehet szó a szankciók enyhítéséről, amíg Oroszország nem hajtja végre maradéktalanul a minszki megállapodásban foglalt kötelezettségeit" - fogalmaz Steven Mnuchin pénzügyminiszter a közleményben.
    

A szankcióval sújtottak egyesült államokbeli vagyonát befagyasztják, amerikai állampolgárok és cégek nem üzletelhetnek velük.    
    

Az Egyesült Államok 2014 márciusában, a Krím félsziget orosz bekebelezése után hozott szankciókat, amelyek akkor a Vlagyimir Putyin orosz elnök környezetében lévő tisztségviselőket, üzletembereket és orosz állami vállalatokat érintettek. Az akkori amerikai elnök, Barack Obama rendelete azzal indokolta a lépést, hogy Moszkva ukrajnai szerepvállalása "szokatlan és rendkívüli veszélyt" jelent az amerikai nemzetbiztonságra. 2016 márciusában Obama egy évvel meghosszabbította a szankciók érvényességét. Az amerikai szenátus a múlt héten elsöprő többséggel megszavazta, hogy Donald Trump jelenlegi elnöknek a szankciók bármilyen könnyítését előzetesen jóvá kell hagyatnia a törvényhozással.
 

  • kapcsolódó anyagok
EU