A Budapesti Békéltető Testület (BTT) betölti a jogszabályban meghatározott szerepét, alternatív fogyasztóvédelmi vitarendezési fórumként tehermentesíti a bíróságokat – mondta Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mellett működő szervezet elnöke, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kiemelte: a Budapesti Békéltető Testülethez egyre többen fordulnak, 2017. első félévi ügyiratszáma 2792 volt, ami 15 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Az első félévben a testület az áthúzódó ügyeket is figyelembe véve több mint 2300 fogyasztóvédelmi vitás ügyet zárt le, ezek háromnegyede békés úton rendeződött.    
    

Baranovszky György értékelése szerint a vállalkozói bizalom növekedését mutatja, hogy az első félévben 1508 egyezség született, és a 183 ajánlás 80 százalékát a vállalkozások teljesítették.
    

Továbbra is jellemző, hogy a fogyasztók kereskedelmi ügyben, többnyire termékbemutatókkal, garanciális problémákkal fordulnak a testülethez, gyakoriak az egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos panaszok is, idetartoznak a hírközlési hűségszerződések, számlázási problémák, parkolási bírságok – ismertette a BTT elnöke.
    

A termékbemutatóknál a szabályozás szigorítása után is újabb kiskapukat találnak a vállalkozások arra, hogy átverjék a fogyasztókat, például irodának jelentik be a termékbemutató helyszínét, illetve az ingyenes egészségügyi szűrésen továbbra is megtévesztik a fogyasztókat a drága készülékek eladásával – hívta fel a figyelmet Baranovszky György.
    

A Budapesti Békéltető Testület elnöke  úgy látja, hogy az internetes vásárlás növekedésével szakmai összefogásra lenne szükség a fogyasztói bizalom megtartásához, erősítéséhez. Szerinte a parkolási társaságok hatósági feladatot látnak a bírság kiszabásával, nekik is a fogyasztóbarátabb magatartásra jobban oda kellene figyelniük.
    

A határon átnyúló online vitarendezésben kizárólagossággal eljáró Budapesti Békéltető Testület elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig sok a jogsértő webáruház. Bár létezik a hatósági eljárásban jogsértőnek kimondott webáruházak listája, de erre még nem kerülhetnek fel a békéltető testület látókörébe került nem szabályosan működők.
    

Baranovszky György arra bíztatta a Geen Holidays utazási iroda csődjében érintett fogyasztókat, vegyék igénybe a Budapesti Békéltető Testület ingyenes tanácsadói szolgáltatását, hogy tisztába legyenek a jogi helyzettel és a jogszabályok ismeretében hozzanak döntéseket. Megjegyezte, a testülethez már most is fordulhatnak a károsult fogyasztók.