Az Állami Számvevőszék a jogszabályi előírásnak megfelelően évente ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos tevékenységeket. Az ÁSZ 2015-re vonatkozó ellenőrzése megállapította, hogy az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás követelményeinek teljesülését a legjelentősebb, kiemelt vagyoni kör feletti tulajdonosi joggyakorlók tevékenysége összességében támogatta. A vagyonhasznosítással összefüggő feladatellátás az állami vagyon meghatározó hányada fölött megfelelő volt, a földrészletek értékesítése szabályszerűen történt. Több tulajdonosi joggyakorlónál a rábízott vagyonról vezetett nyilvántartás ugyanakkor nem volt szabályszerű. A vagyon-nyilvántartási rendszerhez adatszolgáltatási kötelezettségeiket teljesítették, a kialakított és működtetett belső kontrollrendszer összességében hozzájárult az Alaptörvényben és az állami vagyonról szóló törvényben előírtak teljesítéséhez.

Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás alapvető feltétele az állami feladatok ellátásának és ezáltal a társadalmi szükségletek kielégítésének. Az ÁSZ ezért a közvagyonnal való felelős gazdálkodás elősegítése érdekében és egyben jogszabályi kötelezettségének is megfelelve, évente ellenőrzi az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorló szervezetek feladatellátását.

Az ellenőrzés nyolc, a legjelentősebb, kiemelt vagyoni kör feletti tulajdonosi joggyakorló szervezetet érintett; a Miniszterelnökség (ME), a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB Zrt.), illetve az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 2015-ös tevékenységét ellenőrizte az ÁSZ.

Az ÁSZ az állami vagyon hasznosítása tekintetében megállapította, hogy az állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésbe adása az állami vagyon meghatározó hányada felett tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt.-nél szabályszerű volt. Az NFA által az egyes állami tulajdonú földrészletek értékesítése összességében a jogszabályok és a belső szabályzatok betartásával történt. Az állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésbe adása során az ÁEEK és az NFA esetében tárt fel hiányosságot az ellenőrzés, mivel a vagyonkezelési szerződésekben a jogszabályokban előírtakat nem teljes körűen rögzítették.

A vagyon nyilvántartásával kapcsolatos kötelezettségét az MFB Zrt. és az MNV Zrt. a jogszabályi előírásokkal és a vagyon változásával összhangban összességében teljesítette. Az ÁEEK és az NFA esetében a rábízott vagyonról vezetett nyilvántartás nem volt szabályszerű, az ellenőrzés e területen az EMMI-nél, a ME-nél és az NFM-nél is tárt fel hiányosságokat. Az ÁEEK és az NFA az államháztartáson belüli szervezeteknek vagyonkezelésbe adott ingatlanokat nem a vagyonkezelésbe adáskor vezette ki a könyveiből, így a szervezetek rábízott vagyonról készített nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. Az NFA további vagyonváltozások során sem tartotta be a számviteli törvény előírásait.

A tulajdonosi joggyakorlók az egységes állami vagyon-nyilvántartás felé adatszolgáltatási kötelezettségüknek eleget tettek. Az ÁEEK által szolgáltatott adatok ugyanakkor nem voltak megalapozottak, a rábízott vagyonába tartozó részesedések között kimutatott olyan részesedéseket is, amelyek kényszertörlés alatt álló, valamint negatív saját tőkéjű társaságokban álltak fenn. Az adatszolgáltatásban szerepeltetett közvetlen kezelésű rábízott vagyonának értéke, valamint a vagyonkezelésbe adott rábízott vagyon értéke a nyilvántartásaiban kimutatott értékkel nem egyezett meg.

A tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos feladatok szabályszerű ellátását támogató belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése összességében az MNV Zrt.-nél, az NFM-nél, a ME-nél megfelelő volt, az FM-nél a kockázatkezelési rendszer, a nyomon követési rendszer és az információs és kommunikációs folyamatok kialakítása és működtetése nem volt szabályszerű.

Az ÁSZ a közvagyonnal való felelős gazdálkodás további javulása érdekében hat szervezet, az MNV Zrt., az NFA, az ÁEEK, a ME, az NFM és az FM vezetőjének fogalmazott meg javaslatokat, melyre az érintetteknek a jelentés kézhezvételét követően 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.