Nemzetbiztonsági bizottsági ülés - Augusztusban újra ülésezik a testület

2017.08. 1. Jogi Fórum / MTI

Még augusztusban újra összehívja az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülését Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke, miután a hétfőre tervezett rendkívüli ülés a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett.

Molnár Zsolt több ügy megtárgyalására hívta össze hétfőre a testületet. Többek között a vizes világbajnokság tapasztalatairól, az orosz-azeri wifi-ügyről, a NATO és Magyarország közötti információáramlásról kértek volna tájékoztatást.
    

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke elmondta, a Fidesz-KDNP nem vesz részt az ülésen, mert a megjelölt témák, "napirendi rágalmak" a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak, a Fidesz pedig nem asszisztál "Soros bizottsági üléséhez és Magyarország megtámadásához".
    

Molnár Zsolt az ülés után botrányosnak nevezte, hogy a kormánypártok nem adták meg a lehetőséget, hogy fontos szakmai kérdésekben tájékozódhassanak. Ezzel viszont nem ért véget az ügy - folytatta, jelezve: ősztől - az LMP-s Szél Bernadett támogatásával - tényfeltáró vizsgálatot indítanak a "nemzeti együttműködés rendszerének" nemzetbiztonsági vonatkozású ügyeiben, például Kiss Szilárd "vízumgyára" ügyében. 
    

A bizottsági elnök azt is elmondta, augusztusban újra összehívja a nemzetbiztonsági bizottságot, s akkor a BKK jegyértékesítési rendszeréről is tájékoztatást kérnek majd.
    

Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja még az ülés előtt nyilatkozva abban reménykedett, ha határozatképtelen lesz is az ülés, nem hivatalosan kaphatnak tájékoztatást. A politikus az ülés után azt mondta: borzasztó kínos volt a mintegy tízperces tanácskozás, a Fidesz-KDNP megalázó helyzetbe hozta a szolgálatok megjelent vezetőit és az országos rendőrfőkapitányt. 
    

Szél Bernadett szerint a Fidesz-KDNP akadályozza a nemzetbiztonsági bizottság munkáját, ami országos botrány. Kiemelte: Németh Szilárd nyilatkozatával ellentétben a napirendi pontok többségét nem Soros György, hanem ő maga kezdeményezte. Példaként említette a letelepedési kötvényüzlet kirablását, amivel kapcsolatban szerinte Habony Árpád és Rogán Antal miniszter ügyvédje is érintett lehet. Rogán Antalnak személyesen is tisztáznia kell az információkat - mondta, hozzátéve: továbbra is szeretnék tudni, hogy az orosz-azeri wifi-ügyben mit tettek a szolgálatok, mi történt a háttérben.
    

Az ülésen megjelent a független Demeter Márta is. Közölte, hogy Szél Bernadettel közösen benyújtanak egy javaslatot a nemzetbiztonsági bizottság paritásossá tételét és azt kezdeményezve, hogy "álljon helyre" a nemzetbiztonsági szolgálatok pártoktól és kormányoktól való függetlensége.
 

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ