Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) után is szabadon utazhatnának be a szigetországba az EU-s állampolgárok a brit belügyminisztérium készülőben lévő javaslata szerint.

A The Times című napilap által csütörtökön ismertetett tervben az szerepel, hogy Nagy-Britannia a Brexit után is fenntartaná a személyek szabad áramlásáról szóló európai uniós alapelvet azoknak, akik az Egyesült Királyságba látogatnak vagy ott akarnak élni, engedélyek rendszere korlátozná viszont azoknak a számát, akik munkavállalás céljából érkeznek. 
    

A brit kormányt bírálatok érték amiatt, hogy az európai uniós tagállam Írország és az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország közötti jövőbeni “kemény” határellenőrzés elvetésével nyitva hagyja a “hátsó ajtót” Nagy-Britanniába.
    

A brit lap értesülései szerint a belügyminisztérium azt javasolja, akkor se hozzanak létre az EU-s állampolgárok számára “extra akadályokat”, ha nem az Írország és Észak-Írország közötti határon, hanem másfelől – kikötőkön vagy repülőtereken át – lépnek be az Egyesült Királyságba. 
    

Az állást kereső európai uniós állampolgároknak lehetőségük lenne munkavállalói vízum nélkül belépni – tudta meg a The Times, amely szerint viszont a kormány minden szektorban meghatározná a kiadható munkavállalási engedélyek számát. Az engedélyekért pénzt számítana fel a vállalatoknak, hogy így ösztönözze őket a brit munkavállalók előnyben részesítésére. 
    

A rendszer működését szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel és a már meglévő bevándorlási szabályok révén garantálnák a lap szerint.
    

Arra vonatkozóan viszont még nincsenek egyértelmű elképzelések, hogy az uniós munkavállalókat milyen jogok illetnék meg például a brit állami egészségügyi szolgálathoz (NHS) vagy a szociális juttatásokhoz való hozzáférésben. 
    

“Miért akarna valaki a hátsó ajtón bemenni, ha a főbejáraton át is megteheti? Mindig is világosak voltunk azt illetően, hogy a közvéleményt a külföldi munkavállalók és segélykérők számának ellenőrzése érdekli, nem a vízumok” – mondta az újságnak egy kormányzati forrás. Emlékeztetett arra, hogy az Írországba belépő európai uniós állampolgároknak most is útlevél-ellenőrzésen kell átesniük, mint ahogyan az Egyesült Királyságba érkezőknek is, egyik ország sem tagja ugyanis az EU belső határellenőrzését lebontó schengeni övezetnek. Az információkat pedig Dublin és London megosztja egymással.
    

A The Times szerint a belügyminisztérium heteken belül a konzervatív kormány elé terjeszti javaslatait jóváhagyásra.