A brit parlament felsőház illetékes bizottsága szabad utat adott a kizárólag gyógyítás céljából történő emberi embrió klónozásának. A testület döntése lehetővé tette, hogy az embriókutatásokat szabályozó Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság (HFEA) azonnali hatállyal kiadja a kutatóintézeteknek a szükséges engedélyeket az emberi embrió klónozásának megkezdéséhez.

A tudósok abban a reményben kezdik meg munkájukat, hogy az embrióból nyert őssejtekből számos ma még gyógyíthatatlan betegség, köztük a Parkinson-kór, Alzheimer-kór, cukorbetegség kezeléséhez nyerhetnek különböző sejteket. A brit parlament által tavaly elfogadott törvény biztosította a lehetőséget a brit tudományos világ számára a 14 napnál fiatalabb emberi embrió klónozására gyógyászati célból, hogy elősegítsék az örökletes vagy gyógyíthatatlan betegségek leküzdését, sérült emberi szervek gyógyítását.

A törvény azonban megtiltotta azt, hogy klónozás útján életre hívott embriót ültessenek az anyaméhbe szaporodás céljából. Ekkor életpárti csoportok megtámadták a jogszabályt, és a HFEA a brit legfelsőbb bíróság jogköreit is gyakorló lordok házához fordult állásfoglalásért. A döntésig elhalasztották a kutatói engedélyek kiadását.

A brit parlament felsőháza tudományos bizottságot hozott létre neves jogi és orvosi szaktekintélyekből, vallási vezetőkből a probléma megvitatására. A testület a mai napopn kimondta: a törvényhozás helyes döntést hozott, amikor a fennálló korlátozásokkal engedélyezte az emberi embrió klónozását. “Az alapos vizsgálódás során a testületet nem tudták meggyőzni arról, hogy betiltassa a hatékony jogszabályokkal engedélyezett kutatási, gyógyítási célú emberi embrió klónozást az országban” – hangoztatta szerdán Richard Harries oxfordi érsek, a bizottság elnöke. Rámutatott: az őssejtkutatások csak olyan rendkívüli esetekre használhatók fel, amikor az illetékes hatósági engedély birtokában lévő tudósok bizonyítják, hogy nincs más alternatíva az adott betegség gyógyításának kutatására. A lordok házának állásfoglalásával egy időben vált ismertté Londonban, hogy az Orvosi Kutatási Tanács (MRC) hozzálát a világ első emberi embrióból nyert őssejteket tároló bankjának létrehozásához Nagy-Britanniában.