Az Egyesült Államok újabb szankciókat hozott Irán ellen, az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint ezúttal hat iráni személy, egy iráni cég és két ukrán vállalat ellen hoztak büntetőintézkedéseket.

A Steve Mnuchin pénzügyminiszter által aláírt kommüniké szerint a szankciókkal sújtott irániak részt vettek az Egyesült Államok pénzügyi rendszere elleni számítógépes támadásokban, az iráni cég és a két, ukrajnai székhelyű vállalat pedig támogatja az iráni Forradalmi Gárda ballisztikusrakéta-programját.
    

Közleményében Steve Mnuchin leszögezte: “A pénzügyminisztérium továbbra is erőteljes intézkedéseket hoz Irán provokációi ellen, beleértve a szélsőségesek és a Szíriában folyó erőszakkampány támogatását, valamint az Egyesült Államok pénzügyi rendszerének destabilizálását célzó kibertámadásokat”.
    

A szankciók ezúttal is a magánszemélyek és vállalatok esetlegesen az Egyesült Államokban lévő vagyonának zárolását jelentik, egyúttal megtiltják amerikaiak üzleti kapcsolatait velük. A minisztérium leszögezte: szintén büntetőintézkedéssel sújtanak minden külföldi pénzintézetet, amely tranzakciókat bonyolít le az érintettekkel, vagy bármi módon támogatja őket.     

Heather Nauert külügyi szóvivő csütörtökön délután bejelentette: az amerikai kormány meghosszabbította az Irán-ellenes szankciók könnyítésének határidejét. A szóvivő ugyanakkor leszögezte: ez a kormányzati döntés nem azt jelzi, hogy Washington “elnézi az iráni rendszer rosszindulatú magatartását”, hanem azért született, hogy jelezze,  Washington hajlandó rugalmas hozzáállást tanúsítani. Nauert hangsúlyozta: egyelőre nem született kormányzati döntés arról, hogy Washington a továbbiakban is kitart-e az Iránnal kötött többhatalmi nukleáris megállapodás mellett.
   

A Floridából visszatérő Donald Trump az elnöki repülőgépen újságíróknak elmondta: “Irán megsérti a nukleáris megállapodás szellemiségét, mi nem fogjuk azt képviselni, amit ők csinálnak”. Nem kívánt ugyanakkor részletekbe bocsátkozni sem kijelentése tartalmáról, sem pedig az Iránnal kötött megállapodás jövőjéről.