Nem találta jogsértőnek a fővárosban parkolási díjat nem fizető autósok adatainak kezelését a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon meghozott pénteki ítéletében.
Az adatokat kezelő, illetve továbbító Belügyminisztérium, a Centrum Kft., illetve az Euro-Inford Kft. ellen a Magyar Autóklub (MAK) nyújtott be keresetet.

A bíró döntését azzal egészítette ki, hogy az adatkezelés jogszerűségének tényétől függetlenül indokolt lenne egy precízebb jogi szabályozás kidolgozása.

A bíróság nem jogerős határozata ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

A Centrum Kft. jogi képviselője elmondta: bízik abban, hogy a bíróság fellebbezés esetén sem változtatja meg döntését, és a parkolás-üzemeltetés a törvényes keretek között tovább folyhat. Hangsúlyozta: a közterületi várakozási díjat nem fizető autósok lakcíme az adatvédelmi törvényt nem sértve rendszám alapján kikérhető, büntetésük polgári peres formában behajtható.

A MAK ügyvédje keresetük első fokú elutasítása ellenére reméli, hogy a Fővárosi Bíróság jogerős döntése másképp rendelkezik majd. Elmondása szerint a MAK kifogásait két adatvédelmi biztosi állásfoglalás is alátámasztja.

A bíró az ombudsmani levelekre reagálva közölte: adatkezelési szabálytalanság esetén a biztosok maguk tehetnek jogi lépéseket azok kivizsgálására, megszüntetésére.