Támogatják egy országos népszavazási törvény bevezetését a csehek, de a közös európai pénznemmel, az euróval továbbra sem szeretnének fizetni – derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét kedden közölte a Právo című cseh napilap. 

Csehországban az alkotmány csak regionális és helyi népszavazások megtartását teszi lehetővé. A törvényalkotók ezt azzal indokolják, hogy Csehország parlamenti demokrácia, ahol a legfőbb kérdéseket a választott képviselőknek kell eldönteniük. Országos népszavazás jelenleg csak külön törvény alapján lehetséges. Ilyen népszavazás volt például az EU-csatlakozáskor. 

Évek óta folyik és az utóbbi időben fel is erősödött a vita az országos népszavazások bevezetésének szükségességéről. Ez a hétvégi választások után távozó Bohuslav Sobotka vezette koalíciós kormány programjában is szerepelt, de a kabinet nem teljesítette. 

A Datamar társaság felmérése szerint jelenleg az országos népszavazás intézményének bevezetését a megkérdezettek 88,4 százaléka támogatja, s csak 10 százalék utasítja el. Ugyanakkor a válaszadóknak csak 36 százaléka állította, hogy az országos népszavazásokon biztosan elmenne voksolni. 

Politikusi és sajtóvélemények szerint országos népszavazásnak kellene döntenie a közös európai fizetőeszköz, az euró bevezetéséről is. 

A Datamar felmérése azt mutatja, hogy az eurót jelenleg a csehek 85,2 százaléka elutasítja, és szívesebben maradna továbbra is a hagyományos koronánál. Ugyanakkor a megkérdezettek 14,8 százaléka határozottan pártolja az euró bevezetését.

Az országos felmérés harmadik kérdése arra keresett választ, hogy milyen mértékben támogatja a lakosság a külföldi munkaerő behozatalát a nem európai uniós államokból. Ebben a kérdésben a megkérdezettek 51,2 százaléka támogatóan míg 48,8 százalék elutasítóan nyilatkozott.  

Ez esetben nem a migránsok, menekültek befogadásáról vagy elutasításáról van szó, hanem alapvetően ukrán, vietnami, mongol és egyéb állampolgárokról, akiknek tízezreit már különösebb gondok nélkül foglalkoztatják Csehországban. 

A téma a csehországi munkaerőhiány miatt került előtérbe. Andrej Babis, az ANO mozgalom elnöke és a vállalkozói körök a munkaerő nagymértékű behozatala mellett érvelnek, míg a szociáldemokraták (CSSD) és a szakszervezetek ezt elutasítják. A CSSD szerint az olcsó munkaerő behozatala a cseh állampolgárok munkabérének a csökkenését is eredményezheti.