Az adóadminisztráció átalakításában központi helyet foglal el a vállalkozások terheinek csökkentése, adminisztrációs feladataik egyszerűsítése – mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára egy szakmai rendezvényen kedden Budapesten.

Előadásában kitért arra, Magyarországon jelenleg 34 munkanapot kell adóadminisztrációval töltenie egy vállalkozásnak egy évben, ami több a környező országok átlagánál, illetve az uniós átlagnál, ezt próbálja a kormány lerövidíteni, egyszerűsíteni.

A helyettes államtitkár példaként említette a többi között, hogy már a NAV készíti el a személyi jövedelemadó bevallásokat. Nincs szükség munkáltatói elszámolásra, ezért ezt jövő év január 1-jétől kivezetik a rendszerből, ami könnyebbséget jelent a cégeknek – tette hozzá.

Tamásné Czinege Csilla jelezte: a NAV munkatársai igény esetén kitelepülnek a nagy munkáltatókhoz, ahol sok munkavállaló választotta a munkáltatói elszámolást az elmúlt években, tavaly 670 ezer ilyen adózó volt.

A helyettes államtitkár elmondta: a helyi iparűzési adó bevallását egyszerűsíti, hogy már az adóhatósághoz is benyújthatják a vállalkozások a dokumentumot.

A NAV ellenőrzési tevékenységének megújításáról szólva egyebek mellett kiemelte: új lehetőség a támogató eljárás, ami önkéntes jogkövetés elősegítését szolgálja. Felidézte azt is, hogy egyszerűsödnek az ellenőrzési eljárások, valamint a jogszabályok objektív határidőt határoznak meg az ellenőrzések határidejénél.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a gazdálkodó szervezetek esetében jövő év január 1-jétől kötelező a cégkapu használata, ami kiváltja az ügyfélkaput, az átmeneti időszak 2018. december 31-ig tart.

Az adóstratégiai napot a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara és a Joint Venture Szövetség szervezte, a WTS adótanácsadó szakmai támogatásával.