Az új Be. a büntetőeljárás átfogó reformját hozza magával, ezért kiemelten fontos, hogy a bírósági szervezet a 2018. július 1-jei hatályba lépésére megfelelően felkészüljön.

A bírósági szervezet előtt álló kihívások összehangolt teljesítésére az Országos Bírósági Hivatal (OBH) projektszervezetet hozott létre, amelynek egyik feladata a büntetőügyekben eljáró bírák, és az ő munkájukat segítő igazságügyi alkalmazottak képzése. A kódex alkalmazását segítő felkészítés egyik pillére a neves bírósági szakemberek által írt, a változásokra és gyakorlati problémákra koncentráló kézikönyv, amely jelenleg a Kúria szakmai lektorálása alatt áll, és amely elektronikus formában 2018. márciusától lesz elérhető a bírósági dolgozók számára.

A képzés másik fő területe az oktatás. 2018. január 22-én a Magyar Igazságügyi Akadémián megkezdődött a képzők képzése, amelyen az ország egész területéről és valamennyi ítélkezési szintről közel 130 olyan bíró vesz részt, akik a februárban induló helyi képzések előadói lesznek.

A résztvevők 27 előadást hallgathatnak meg a kodifikációban és a kézikönyv írásában is közreműködő bírák előadásában. A képzés kiemelt figyelmet fordít a koncepcionális változásokra és az új jogintézményekre, és ezek gyakorlati alkalmazására, valamint lehetőséget biztosít a felmerülő kérdések közös megvitatására is. Az előadások nemcsak a résztvevők, hanem a bírósági szervezet dolgozói számára is elérhetők lesznek, hiszen azokról felvétel készül. 

A képzést követően ezek a kép- és hangfelvételek, valamint az előadásokhoz készített prezentációk elektronikusan elérhetőek lesznek, a hangfelvételeket pedig podcast formájában minden bíró letöltheti okos eszközére is.