Az Európai Bizottság január 24-dikén jelentést tett a hatékony és valódi biztonsági unió megvalósítása felé tett lépésekről, kitérve olyan prioritásokra is, mint a radikalizálódás elleni küzdelem, a kiberbiztonság javítása és a nyilvános terek védelme.

Mivel az EU 2018–2019. évi jogalkotási prioritásairól szóló együttes nyilatkozat központi prioritásként határozza meg a biztonságot, a Bizottság több, az elkövetkező hónapokban elfogadandó intézkedést is meghatároz a tagállamok támogatásának megerősítése és az uniós munka gyorsítása érdekében. A Bizottság továbbra is ösztönzi az előrehaladást a vezetői ütemtervben bejelentett, szeptemberben megrendezésre kerülő, biztonságról szóló nem hivatalos vezetői ülésre készülve.

Dimitrisz Avramopulosz, a migrációs ügyekért, az uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős biztos így nyilatkozott: „A biztonság továbbra is központi kihívás Európa számára és első számú uniós prioritásunk, amint ezt az uniós intézmények 2018–2019-ra vonatkozó együttes nyilatkozata is tükrözi. Az erőteljes lendület fenntartásával konkrét eredményeket kell elérnünk biztonságunk terén, együttes erőfeszítéssel. Többet kell tennünk annak érdekében, hogy az európai polgárok biztonságban legyenek, online és offline egyaránt. Az online terrorista propaganda elleni küzdelem továbbra is azon területek közé tartozik, ahol egyértelműen sürgős fellépésre van szükség. A Bizottság szükség esetén intézkedik, és minden lehetőséget mérlegelünk.”

Julian King biztonsági unióért felelős biztos hozzátette: „Az elmúlt év folyamán fokoztuk erőfeszítéseinket az információs hiányosságok megszüntetése, a radikalizálódással szembeni küzdelem, a kibertámadásokkal szembeni ellenálló képesség megerősítése és a nyilvános terek védelme terén. Ez az átfogó megközelítés sikeresnek bizonyul: ám fent kell tartanunk a lendületet, hogy biztosíthassuk a valódi és hatékony biztonsági uniót. A gyökerénél kell kezelnünk a terrorizmus problémáját – fel kell lépnünk a radikalizálódással szemben, amely erőszakos és szélsőséges ideológiák felé sodorja az embereket Európában. Folytatjuk az együttműködést e létfontosságú kérdés tekintetében a szakértőkkel, politikai döntéshozókkal és internetes vállalatokkal – még mindig sok a teendő.”

A radikalizálódással szembeni küzdelem fokozása

A Bizottság által 2017 júliusában létrehozott, radikalizálódással foglalkozó magas szintű szakértői csoport az időközi jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a radikalizálódással szembeni fellépés terén rendszeresebb kapcsolattartásra van szükség a tagállamok, a gyakorlati szakemberek és a kutatók között, és az Uniónak erőteljesebb támogatást kell biztosítania. A szakértői csoport ajánlásaira reagálva a Bizottság első lépésként megerősíti a terrorizmus megelőzését célzó uniós szintű koordinációt. A Bizottság emellett megerősíti azokat az intézkedéseket is, amelyek börtönökön belüli radikalizálódással, valamint az online és offline terrorista propagandával szemben lépnek fel. A Bizottság szorgalmazza, hogy az online platformok gyorsítsák fel az online terrorista tartalom mielőbbi eltávolítására irányuló erőfeszítéseiket, valamint – az esetleges jogalkotásról való döntést megelőzően – megvizsgálja, hogy milyen célzottabb lépésekkel javítható az online terrorista tartalmakkal szembeni fellépés. Az Iszlám Állam szíriai és iraki területi veszteségeit követően a Bizottság szervezésében áprilisban konferencia foglalkozik majd azzal a kérdéssel, hogyan járnak el a tagállamok a visszatérőkkel, beleértve a nőket és gyermekeket is.

A kiberbiztonságra és a nyilvános terek védelmére irányuló erőfeszítések mozgósítása

A Bizottság folytatja 2017. szeptemberi kiberbiztonsági stratégiájának végrehajtását, és kialakítja a kiberbiztonsági kompetenciaközpontok hálózatát, valamint az Európai Kiberbiztonsági Kutatási és Kompetenciaközpontot. 2018 első negyedévében a Horizont 2020 keretében 50 millió eurós kísérleti projekt támogatja e hálózat létrehozását. A Bizottság emellett további 5 millió eurót biztosít az Europol visszafejtési képességeinek megerősítésére, támogatva ezáltal a bűnüldözést a nyomozások során, a tizenegyedik előrehaladási jelentésben bejelentetteknek megfelelően, valamint követve a Bel- és Igazságügyi Tanács múlt decemberi ülésén elhangzott tagállami felszólítást, amely további támogatást sürgetett.

A nyilvános terek védelme terén erősödik az együttműködés a nyilvános tereket – például közlekedési csomópontokat, stadionokat és bevásárlóközpontokat – üzemeltető magánszereplők, valamint a helyi és regionális hatóságok között. Decemberben a Bizottság megszervezte az uniós létesítmény-üzemeltetők fórumának első ülését, amely az észlelésre vonatkozó információcserére és útmutatásra, valamint az új technológiai és biztonsági megoldások tesztelésére összpontosított. Ezt követte a gépjárműkölcsönzési ágazat képviselői számára szervezett első külön megbeszélés, mely annak feltárására irányult, hogyan nehezíthető meg a terroristák számára, hogy támadások elkövetéséhez járműveket béreljenek. 2018 januárjában biztonsági eszköztárat tesznek közzé, amely iránymutatást nyújt az európai kamionsofőröknek, árufuvarozóknak és más fontos érdekelt feleknek az esetleges terrorista fenyegetésekkel való fellépéshez. E munka keretében a Bizottság online portált alakít ki, ahol minden érintett szereplő megoszthatja a bevált gyakorlatokat, továbbá a Régiók Bizottságával közösen március 8-án konferenciát szervez európai városok polgármesterei számára.

A terrorizmus finanszírozása, a légi közlekedés és más prioritások tekintetében elért eredmények

A jelentés az európai biztonsági stratégia keretébe tartozó további prioritások – így az információcsere, a terrorizmus finanszírozása, a biztonsági kutatások, a légi közlekedés védelme és a külső dimenzió – tekintetében elért eredményekről is számot ad. A Bizottság ösztönzi a társjogalkotókat, hogy az elkövetkező hetekben jussanak megállapodásra az Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszerről (ETIAS) és a Schengeni Információs Rendszer (SIS) megerősítését célzó javaslatokról. 

Háttér

A biztonság kérdése a Juncker-Bizottság megbízatásának kezdete óta politikai prioritás, Juncker elnök politikai iránymutatásától(2014. július) kezdve egészen az Unió helyzetéről szóló legutóbbi beszédig (2017. szeptember 13.).

2017. december 14-én az Európai Parlament elnöke, a Tanács soros elnöke és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatot írt alá az EU 2018–2019-re vonatkozó jogalkotási prioritásairól, amely kiemelte annak alapvető jelentőségét, hogy jobban kell védeni a polgárok biztonságát, és e kérdést az Unió jogalkotási munkájának központi elemévé tette. Prioritásként jelölték meg a következőkre irányuló kezdeményezéseket: annak biztosítása, hogy a tagállami hatóságok tudjanak arról, hogy kik lépik át az EU közös külső határait; interoperábilis uniós információs rendszerek kialakítása a biztonság, a határigazgatás és a migrációkezelés területén; valamint a terrorizmus és a pénzmosás elleni küzdelemre vonatkozó eszközök megerősítése.

A Bizottság e területen folytatott tevékenysége az európai biztonsági stratégiára épül, amely meghatározza az Európai Uniót érintő terrorista és biztonsági fenyegetések hatékony kezeléséhez szükséges legfontosabb intézkedéseket, többek között a radikalizálódás elleni küzdelemre, a kiberbiztonság erősítésére, a terrorizmusfinanszírozás felszámolására és az információcsere javítására vonatkozóan. A stratégia végrehajtása az elfogadás óta sokat haladt, és hozzájárult a hatékony és valódi biztonsági unió előkészítéséhez. Az elért eredményekről a Bizottság rendszeresen közzétett jelentésekben számol be.