A közbeszerzési jogorvoslati rendszer eredményességének, hatékonyságának és átláthatóságának javítása érdekében a Közbeszerzési Hatóság, illetve a Hatóság keretében működő független Közbeszerzési Döntőbizottság egyedülálló nemzetközi együttműködést kezdeményezett a V4-es tagországok, valamint Horvátország és Szerbia társzervezeteivel. Az együttműködés keretében szakértői ülést tartottak 2018. február 13-án, Budapesten.

A magyar V4-es elnökség keretében a hazai Közbeszerzési Hatóság immár harmadik alkalommal szervezett házigazdaként nemzetközi szakmai rendezvényt a régiós tapasztalatcsere ösztönzésére. 2018. február 13-án, a magyar Hatóság meghívását elfogadva a Visegrádi Négyek tagországai – a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia -, valamint Horvátország és Szerbia közbeszerzési jogorvoslati szervezeteinek képviselői vettek részt a budapesti szakértői ülésen.

A rendezvény keretében három fő téma mentén osztották meg a résztvevők jó gyakorlataikat: szó esett egyrészt a frissen bevezetésre kerülő elektronikus kommunikáció szabályairól, az üzleti titok védelméről, illetve a jogorvoslathoz való jog érvényesülésének garanciáiról.

„A Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladatának tekinti a nemzetközi társzervezetekkel való együttműködést és tapasztalatcserét. Éppen ezért ragadjuk meg az alkalmat, és használjuk ki a magyar V4-es elnökséget arra, hogy hazánkban immár harmadik alkalommal vendégül lássuk a régió országainak képviselőit. A közös munkának köszönhetően a közbeszerzések és a kapcsolódó jogorvoslatok területe kapcsán hasznos tapasztalatokkal gyarapodtunk, melyet be tudunk építeni a magyar rendszerbe.” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

________________________________________________________________________________

Közbeszerzési Döntőbizottság

A közbeszerzési eljárásokat érintő egyes jogviták intézésére a jogalkotó speciális jogállású szervezetet, a Közbeszerzési Döntőbizottságot hozta létre, melynek hatáskörét a közbeszerzési törvény határozza meg. A Kbt. értelmében a Hatóság keretében működő Döntőbizottság független, országos hatáskörrel rendelkező szerv. A Döntőbizottság hivatalból vagy az arra jogosult által előterjesztett kérelem alapján jár el. A jogorvoslati eljárás célja, hogy gyorsan és hatékonyan fel tudjon lépni a jogsértésekkel szemben.