A lengyel hatóságok megsértették a levegőminőségre vonatkozó uniós szabályokat, mert nem tettek eleget a légszennyezettség mérséklésére irányuló előírásoknak – mondta ki ítéletében az Európai Bíróság.

A luxembourgi székhelyű törvényszék szerint a tervezett lengyel intézkedések nyomán legkorábban 2020 és 2024 között javulna olyan szintre a levegő minősége, amely már megfelelne az uniós határértékeknek.

Varsó a perben azzal érvelt, hogy az ország gazdasági helyzete nem tette lehetővé a korábbi teljesítést. A bírói fórum szerint azonban ez “önmagában nem igazolja a rendkívül hosszú határidők elmulasztását”.

Az Európai Bizottság 2015 végén léptette bírósági szakaszba a légszennyezettségi határértékek túllépése miatt Lengyelországgal szemben indított jogsértési eljárást. Egy 2008-as uniós szabályozás értelmében a tagállamoknak egészségügyi okokból korlátozniuk kell a légszennyezettség szintjét.

Az Európai Bíróság tavaly áprilisban Bulgária esetében is jogsértést állapított meg egy hasonló ügyben.

Amennyiben egy tagország az Európai Bíróság ítélete ellenére sem cselekszik, a brüsszeli bizottság újabb jogsértési eljárást indíthat, és ekkor már egy figyelmeztetés után ismét a bírósághoz fordulhat, bírság kiszabását javasolva az érintett állammal szemben.

Az Európai Bizottság arról számolt be előző héten, hogy szükség esetén március közepén bíróság elé idézik azon kilenc másik tagállamot, köztük Magyarországot is, amelyekkel szemben már második szakaszba lépett a magas légszennyezettség miatt korábban megindított kötelezettségszegési eljárás.

A brüsszeli testület ezt megelőzően tíz napot adott arra, hogy az érintett államok – Csehország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Magyarország, Németország, Olaszország, Románia, Spanyolország és Szlovákia – bemutassák, miként tervezik mielőbb orvosolni a problémát. Ennek mindegyik ország eleget is tett, a kérdés most csak az, hogy kielégítőnek találja-e a bizottság a tervezett intézkedéseket.

Európában legalább évi 400 ezren halnak meg a rossz levegőminőség miatt, és még többen szenvednek légszennyezés okozta légzőszervi, valamint szív- és érrendszeri betegségekben. A rossz légminőség évente több mint 20 milliárd euróba kerül az európai gazdaságnak – közölte az Európai Bizottság.

Ugyancsak csütörtökön a bíróság Görögországot is elmarasztalta a városi szennyvíz kezelésére vonatkozó uniós szabályok be nem tartása miatt. Az ítélet értelmében Athénnak 5 millió euró bírságot kell befizetnie, és mostantól kezdve minden további hat hónapban újabb 3,3 millió eurót, ameddig nem javul a helyzet. Részleges javulás esetén a jövőbeli pénzbüntetések összege alacsonyabb lehet.

A bírói testület még 2004-ben állapította meg, hogy a görög hatóságok nem tettek eleget a vonatkozó irányelv előírásainak, amelynek egyébként 1998-ban járt volna le a határideje. A bizottság kitolta a határidőt 2010-ig, de továbbra sem történt jelentős változás. A bíróság kiemelte, hogy a közel két évtizedes csúszást súlyosbító körülményként vették figyelembe.