Sérti-e a vasárnapi nyitvatartás a családi élet tiszteletben tartásához való jogot? Befolyásolhatja-e az őrizet végrehajtásának módja a büntetőeljárás érdemét? Fennáll-e a tájékoztatási kötelezettség fel nem dolgozott adatok esetén? – Alkotmánybírósági-mustra – A Testület legjelentősebb és legérdekesebb februári döntései
Az Alkotmánybíróság teljes ülésének februári döntései
Jövőbeni szabályozásra nem alapítható panasz – IV/2225/2017.
Az Ab február 13-án visszautasította a Fővárosi Törvényszék 2.Kpk.670.453/2017/4. számú végzése ellen irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügy háttere: a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői helyi népszavazást kezdeményeztek. A Helyi Választási Bizottság határozatában a következő kérdést hitelesítette: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?” Az indítványozó gazdasági társaság a határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte alapjogok jogellenes korlátozása miatt, azonban a törvényszék helybenhagyta a határozatot. Az indítványozó ezt követően fordult az Ab-hez, mert szerinte a kérdés nyomán elfogadandó rendelet sértené az érintett területen dolgozó munkavállalóknak a jogait. Az Ab felhívta a figyelmet arra, hogy az indítványozó által alaptörvény-ellenesnek vélt szabályozás jelenleg nem létezik a magyar jogrendszerben, így erre alkotmányjogi panasz sem alapítható. A határozathoz Juhász Imre, Pokol Béla, Stumpf István és Szalay Péter párhuzamos indokolást csatolt. (Előadó: Szívós Mária)
Vita az Alkotmánybíróság teljes ülésén – Forrás: Alkotmánybíróság
Csorbát szenvedett a pártatlanság látszata – 3027/2018. (II. 6.) AB határozat
Az Ab január 30-án megállapította, hogy a Kúria Pfv.VI.21.031/2016/2. számú közbenső ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette. Az ügy háttere: a felperes tisztességtelen verseny tilalmába ütköző magatartás megállapítása iránt indított pert az indítványozók ellen. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, a másodfokon eljáró ítélőtábla ezt helybenhagyta. A felülvizsgálati eljárásban a Kúria a jogerős döntést hatályában fenntartotta. Perújítási eljárás során született a közbenső ítélet, amely ellen az alperesek fellebbezéssel éltek. Az ítélőtábla a korábbi jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amely a tárgyalást megtartotta, és a perújítási eljárásban hozott elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta. A Kúria ezt követően végzésben megállapította, hogy a közbenső ítélete hatálytalan, mert olyan bírói tanács hozta, amelynek egyik tagjával szemben kizáró ok állt fenn. Ezt követően a Kúria meghozta második közbenső ítéletét. Az indítványozó azért fordult az Ab-hez, mert a Kúria megsértette a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, miután az újabb felülvizsgálati eljárásban a Kúria nem tartott tárgyalást, így az indítványozónak nem volt lehetősége jogi álláspontjának szóbeli kifejtésére. Az Ab a határozat indokolásában úgy találta, hogy a felek szóbeli meghallgatása ugyan nem volt nélkülözhetetlenül szükséges, azonban az új, alkotmányjogi panasszal támadott ítélet oly fokban követi az első kúriai ítélet logikai felépítését és szövegezését, hogy nem alkalmas a befolyás-mentesség biztosításához. Az Ab szerint az alapul fekvő ügyben a jogerő áttörését követően és azzal összefüggésben a pártatlanság látszata csorbát szenvedett. A határozathoz Salamon László párhuzamos indokolást csatolt, míg Czine Ágnes és Hörcherné Marosi Ildikó a különvéleményben nem értett egyet az ítélet megsemmisítésével. (Előadó: Dienes-Oehm Egon)
Az Alkotmánybíróság 2. öttagú tanácsának döntései
Áruházi pénztáros a vasárnapi nyitvatartás ellen – IV/1727/2016.
Az Ab tanácsa február 27-én visszautasította a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 6. § (1) és (3) bekezdése, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 101. § (1) bekezdése és 140. §-a, valamint a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi XXIII. törvény 4. §-a ellen irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó áruházi pénztáros szerint a támadott rendelkezések miatt többek közt nincs biztosítva olyan időtartam, amelyet a családjával tölthetne. Az Ab azonban úgy ítélte meg, hogy a panaszos „alkotmányjogilag értékelhető indokolást nem terjesztett elő”. Schanda Balázs különvéleményében – amihez Varga Zs. András is csatlakozott – amellett érvelt, hogy az indítványt érdemben kellett volna elbírálni. Az alkotmánybíró egyebek közt kifejtette: „A szombat parancsa évezredekkel előzi meg az állami jogot. A keresztény világ a kezdetektől a hét első napját, azaz a vasárnapot ünnepli, más vallási hagyományok más napokat ülnek meg, ugyanakkor a hetekre tagolódó naptári rendszer egyetemessé vált – az ettől eltérő ritmusra történő átállás kísérletei pedig kudarcot vallottak a történelem során.” (Előadó: Stumpf István)
Negyven óra kibilincselés bűnügyi őrizetben – IV/1335/2017.
Az Ab tanácsa február 27-én elutasította a Budai Központi Kerületi Bíróság 8.B.XI.493/2014/64. számú és a Fővárosi Törvényszék 28.Bf.XI.10.982/2015/198. számú ítélete ellen irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügy háttere: az indítványozót az elsőfokú bíróság lőfegyverrel való visszaélés bűntette és garázdaság bűntette miatt öt év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az indítványozó szerint a büntetőeljárás végig „egy irányba haladt”, az eljáró szervek „készpénznek” vették a bűnösségét. Kifogásolta, hogy bűnügyi őrizetben 40 órát a négy végtagját kifeszítve, ágyhoz bilincselve kellett eltöltenie, továbbá az ügyvédjével sem közölték a fogvatartás helyét, ezzel ellehetetlenítve a kapcsolattartást. Az Ab nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt, mert annak érdemi megítélésére, hogy törvényes volt-e a nyomozás, nincs hatásköre. Az alkotmánybírák szerint az őrizet végrehajtásának módja és az ügyvéd értesítésének elmaradása önmagában nem befolyásolta a büntetőeljárás érdemét. (Előadó: Varga Zs. András)
Az ajánlóíveken szereplő személyes adatok kezelése – IV/157/2016.
Az Ab tanácsa február 27-én elutasította a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. § (4) bekezdése és a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.163/2015/4/II. számú ítélete ellen irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügy háttere: az indítványozó szerint Budapest XIII. Kerületében több, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választásán olyan választópolgárok, jelölőszervezetek ajánlóívein is szerepelt, amelyeknek nem adott ajánlást. Az indítványozó tájékoztatást kért a helyi választási irodától, hogy melyik polgármester-jelölt, illetve egyéni választókerületi jelölt ajánlóívén kezelik a személyes adatait. A kérelmezett közölte, hogy tájékoztatás csak azon ajánlóívekre vonatkozik, amelyekre az ellenőrzést elvégezték. Ezt követően az indítványozó keresetében kérte a választási irodát személyes adatok kiadására kötelezni. Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék elutasította a kereseti kérelmét, amit a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyott. Az indítványozó szerint a bíróság ezzel megsértette a személyes adatai védelméhez fűződő alapvető jogait. A Nemzeti Választási Iroda elnöke a megkereséssel kapcsolatos álláspontja szerint a választási iroda az ellenőrzés keretében csak annyi aláírást dolgoz fel, amennyi alapján bizonyossággal megállapítható, hogy az érvényes aláírások száma eléri-e a szükséges számot. Az Ab nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint a kérdéses személyes adatokat nem dolgozták fel, ezért azok vonatkozásában a tájékoztatási kötelezettség sem levezethető. (Előadó bíró: Stumpf István)
Az állami föld hasznosításának eljárási rendje – 3030/2018. (II. 6.) AB határozat
Az Ab tanácsa január 30-án elutasította a földről szóló 1987. évi I. törvény végrehajtásáról szóló, 26/1987. (VII. 30. ) MT rendelet 2001. október 22-ig hatályban volt 23. § (1) bekezdés b) pontja, valamint az állami tulajdonban levő ingatlanok kezelésével, valamint a magánszemélyek lakás-, üdülő-, lakótelek-, üdülőtelek- és termőföld-tulajdonával kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról szóló 6/1987 (IX. 1.) ÉVM-MÉM-IM-PM együttes rendelet 1996. december 26-ig hatályban volt 19. § (1) bekezdés b) pontja ellen irányuló bírói kezdeményezést. Az ügy háttere: a per tárgya tulajdonjog megállapítása volt. A felperesek jogelődje, mint bérlő tíz évre bérleti szerződést kötött a Magyar Állammal. A felek megállapodtak abban, hogy a bérlő üzletsort épít a bérelt területen, és a felépítményt a szerződés megszűnésekor köteles a bérbeadónak vagy harmadik személynek értékesíteni. Később a felperesek jogelődje és az akkori vagyonkezelő újabb megállapodást kötött, miszerint az üzletház a „ráépítő tulajdona”, a vagyonkezelő pedig földhasználati jogot biztosít a felépítmény mindenkori tulajdonosai részére. A tulajdonjog ráépítés jogcímén történő bejegyzését azonban a földhivatal megtagadta. A felperes jogelődje pert indított a felépítmény tulajdonjoga megszerzésének megállapítása iránt. A perben első fokon eljárt bíróság ráépítés jogcímén történő tulajdonszerzést állapított meg, amelyet a másodfokon eljárt ítélőtábla részítélettel jogerősen helyben hagyott. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság az ítélőtábla részítéletét hatályon kívül helyezte, és a keresetet elutasította. A Fővárosi Törvényszék bírája szerint a támadott szabály korlátozza a tulajdon megszerezhetőségét, illetve azt, hogy a felépítményi tulajdonjog megszerezhetőségének elvonása megfelelő értékgaranciával történhessen meg. Az Ab nem találta megalapozottnak a bírói kezdeményezést. A határozat indokolása szerint önmagában nem alaptörvény-ellenes az, hogy az állami föld hasznosítása jogszabályok keretei között és mindenki által megismerhető eljárási rendben történhet. (Előadó: Varga Zs. András)
A törvényes eredet fogalma – 3029/2018. (II. 6.) AB határozat
Az Ab tanácsa január 30-án elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.30.870/2016/7. számú ítélete, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Kfv.VI.35.715/2016/6. számú ítélete ellen irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügy háttere: a külföldön élő indítványozó egy pénzügyi vállalkozásban 20%-os közvetlen befolyásoló részesedés megszerzésének engedélyezésére kérelmet terjesztett elő a Magyar Nemzeti Banknál (MNB). Az MNB a kérelmet elutasította azon az alapon, hogy az indítványozónak meg kell felelnie az engedélyezési feltételeknek, a pénzügyi forrás törvényessége pedig csak akkor állapítható meg, ha az a felhasználni kívánt forrás keletkezésétől egészen a befektetésig folyamatosan fennáll. Az indítványozó azonban a felhasznált pénzeszközök eredetét nem igazolta kétséget kizáróan. Az indítványozó keresettel támadta meg az MNB határozatát. A bíróság a keresetet elutasította, majd a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az indítványozó szerint a törvényes eredet fogalma nem értelmezhető úgy, hogy az egyébként bizonyítottan törvényesen megszerzett, adózott jövedelem létén túlmenően annak „sorsát” is nyomon követhetően igazolni kell, mert ezzel a hatóság aránytalanul korlátozza a tulajdonnal való rendelkezést. Az Ab nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint nem megalapozott az indítványozónak az a kifogása, hogy a hatóság olyan „önkorlátozást” kívánt volna meg az indítványozótól, hogy a későbbi befolyásszerzés miatt akár évekig ne rendelkezzen a saját pénze felett, azt ne fektesse be, hanem csupán ezek törvényes felhasználásának bármilyen módon történő igazolását kívánta meg. A határozathoz Stumpf István különvéleményt csatolt. Az alkotmánybíró szerint a „szabadságjogokhoz hasonló védelem” nem azt jelenti, hogy mindent szabad, amit a törvény megenged; hanem azt, hogy mindent szabad, s ha valamit a törvény mégsem vagy csak feltételekkel enged, azt az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésébe foglaltak szerint kell vizsgálni. Ez a cikk pedig kimondja: „Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” (Előadó: Pokol Béla)
Az Alkotmánybíróság 3. öttagú tanácsának februári határozata
A perindítási jogosultság hiánya – 3033/2018. (II. 13.) AB határozat
Az Ab tanácsa február 6-án elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.K.32.052/2015/5. számú ítélete ellen irányuló alkotmányjogi panaszt. Az ügy háttere: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal visszavonta a hőszolgáltatással foglalkozó kft. távhőtermelői és távhőszolgáltatói működési engedélyét, egyidejűleg egy másik gazdasági társaságot jelölt ki a szolgáltatás ellátására a városban. Az indítványozó keresetet nyújtott be, amelyet a bíróság az indítványozó perindítási jogosultságának hiányára hivatkozással elutasított. Az indítványozó indítványában kifejtette, hogy a hatóság az eljárása során a tényállás tisztázása körében nem a kft.-vel, hanem az abban többségi tulajdonos helyi önkormányzattal tartott kapcsolatot; a kft.-nek nem biztosított véleményezési, észrevételezési lehetőséget, megsértve ezzel annak ügyféli jogait. Az Ab nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint nem tekinthető alaptörvény-ellenesnek az a bírói jogértelmezés, amely a konkrét gazdasági társaságok esetében azok tulajdonosait nem ismeri el a társaságot érintő közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatának kezdeményezésére jogosultként. Hörcherné Marosi Ildikó különvéleménye szerint az indítványt érdemi vizsgálat nélkül vissza kellett volna utasítani. (Előadó: Salamon László)
