A fogalmazói felvételi versenyvizsga írásbeli fordulóját március 13-án tartották a Magyar Igazságügyi Akadémián, ahol 3 teremben mindösszesen 59 vizsgázó mérte össze tudását.

A fogalmazói pályázati kiírásra 75 pályázat érkezett. Kimagasló siker, hogy a közérthető pályázati kiírásnak köszönhetően most sem nyújtottak be érvénytelen pályázatot.

Az írásbeli vizsga három részből állt. A 20 tesztkérdés megválaszolása után két esszékérdés közül választhattak a jelöltek. Kifejthették véleményüket arról, hogy ”miért vonzó a bírói életpálya a XXI. században”, valamint, hogy „van-e szerepe a közvéleménynek a bírósági ítélkezésben”.

Az esszékérdések kifejtését követően szövegértési feladatként egy, a Nyitott Bíróság Programhoz kapcsolódó írás értelmezésére került sor. A pályázóknak a szöveg alapján kellett megfogalmazniuk a Nyitott Bíróság Program lényegét, meghatározni annak célcsoportjait, valamint összefoglalni saját tapasztalataikat, véleményüket.

A tesztkérdésekre, a választható esszékérdésekre, valamint a szövegértési feladatra 20-20-20 pontot kaphattak a jelöltek. A versenyvizsga március 28-án a szóbeli fordulóval folytatódik, melyen az eredményes írásbeli vizsgát tett pályázók vehetnek részt.