A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt azzal a 49 éves nővel és 24 éves lányával szemben akik Budapesten és Érden többségében idős embereket ejtettek tévedésbe és szerezték meg félretett készpénzüket, arany ékszereiket.

A vádirat szerint a vádlottak egymás közt megbeszélt módszere az volt, hogy a fiatalabbik II. r. vádlott magát álnéven rendőrnek kiadva telefonon felhívta a sértetteket és közölte velük, hogy közeli hozzátartozójuk – általában lányuk, vagy unokájuk –  közúti balesetet okozott és úgy kerülheti csak el a börtönt,  ha a baleset vétlen résztvevői kárát haladéktalanul megtéríti.

II.r. vádlott rávette az idős sértetteket, hogy a náluk lévő értékeket egy borítékba gyűjtsék össze és adják át a lakásukhoz hamarosan kiérkező „rendőrnek”, vagy „kórházi dolgozónak”, aki természetesen II. r. vádlott édesanyja, az I. r. vádlott és egy ismeretlenül maradt férfi voltak.

A sértettek a kérésnek eleget is tettek és a lakóhelyükhöz a nyomon követhetőség megnehezítése érdekében minden alkalommal taxival érkező II. r. vádlottnak átadták a készpénzeiket, arany gyűrűiket, fülbevalóikat, nyakláncaikat.

A vádlottak ezzel a módszerrel – egy hónap alatt –  2016. januárjában összesen 11 sértettet ejtettek tévedésbe és összesen kb. 12.000.000,- Ft kárt okoztak, a megszerzett ékszereket zálogházba vitték és így tettek szert azonnal készpénzre.

A csalások miatt már büntetett előéletű vádlottak ellen – a bírósági szakban – a Budapesti XIV. és XV. Kerületi Bíróságon folytatódik az eljárás, az ügyészség mindkettejükre letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.