Tíz év alatt megtízszereződött a helyi adókat bevezető önkormányzatok száma, az ebből származó bevétel pedig csaknem harmincszorosára nőtt.

Tavaly már több mint háromezer település vetett ki valamilyen adót, s így összességében 265 milliárd forintra tettek szert, ám ez alig több, mint az önkormányzati szféra teljes költségvetésének 15 százaléka.A korábbi tendenciáknak megfelelően az összeg mintegy 85 százalékát tavaly is az iparűzési adó tette ki. Az adatok egyértelműen mutatják, hogy egyrészt az iparűzési adót kivető önkormányza-tok számának emelkedése, másrészt a gazdaság élénkülése okozza a helyi adók nagyarányú növekedését.