A Visegrádi országok, valamint Szlovénia, Ausztria és Horvátország számvevőszéki vezetői egyeztettek két napon keresztül Budapesten. Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke megnyitóbeszédében kiemelte: a résztvevő országok legfőbb ellenőrző intézményei között példamutatóan szoros együttműködés jött létre az elmúlt két és fél évtizedben. Az ebből fakadó tapasztalatcsere pedig segíti a közös kihívásokra való felkészülést. A Visegrádi-országok számvevőszékei között 1993-ban, 25 évvel ezelőtt volt az első elnöki találkozó, a mostani budapesti esemény ezért is volt különleges.

A 1990-es évek elején bontakozott ki szoros szakmai együttműködés a Visegrádi-országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – számvevőszékei között. Az első elnöki találkozót 1993-ban Magyarországon rendezték. A kölcsönös tapasztalatcserére épülő fórumhoz 2004-ben Szlovénia, 2005-ben pedig Ausztria csatlakozott, így jött létre az V4+2 számvevőszéki együttműködés. Az elmúlt években Horvátország megfigyelőként vett részt a rotációs elv alapján szervezett éves találkozókon. A magyar Állami Számvevőszék tavaly a szlovák társintézménytől vette át a csoport éves elnökségét.

Megnyitójában Domokos László rámutatott: a kooperáció szorosabb együttműködést tesz lehetővé a hasonló gazdasági, társadalmi és kulturális hátterű országok számvevőszékei számára, hiszen munkájuk során hasonló kihívásokkal szembesülnek. A V4+2 együttműködés céljai között szerepel a külső ellenőrzéssel kapcsolatos közös területek és a kapcsolódó problémák feltárása, közös megoldások keresése. Az Európai Unió Kapcsolattartó Bizottságban közös álláspont kialakítása, valamint összekötő szerep betöltése a V4+2-es országok és az EU tagjelölt országok számvevőszékei között. A résztvevő számvevőszékek a tapasztalatcserén túl az elmúlt 25 évben több közös projektben is részt vettek, többek között kooperatív ellenőrzéseket is folytattak.

A 2018. június 5-6-án Budapesten zajló éves találkozón is fontos és aktuális témák kerültek napirendre. Ilyen az állampolgárokkal való kapcsolattartás és hatékony kommunikáció, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célok megvalósításának ellenőrzése az egyes országokban, a kormányzati és számvevőszéki kapacitások mérése és azok hozzájárulása a jól irányított államhoz. A kétnapos eseményen részt vett Margit Kraker, az osztrák, Miloslav Kala, a cseh, Krzysztof Kwiatkowski, a lengyel, Karol Mitrík, a szlovák, Ivan Klešic a horvát számvevőszék elnöke, valamint Mojca Planinšek a szlovén számvevőszék alelnöke. Minden országból szakértői delegációk is érkeztek a magyar fővárosba.