Tizenkettő bíróság nevezett idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Családbarát Munkahely” pályázatra. A Debreceni és a Győri Ítélőtábla, a Debreceni, az Egri, a Gyulai, a Kaposvári, a Miskolci, a Nyíregyházi, a Szegedi, a Szekszárdi, a Szombathelyi és a Veszprémi Törvényszék szeretné 2018-ban elnyerni a címet. – A Szegedi Törvényszék elnöke, Tárkány-Szűcs Babett mesélt a pályázatról és a családbarát munkahely jelentőségéről.

Hogyan lehet egy bíróság családbarát?

A bíróságok alkotmányos kötelezettségük teljesítése mellett hosszútávon akkor képesek a XXI. századi követelményeknek megfelelően teljesíteni, ha az időszerű és hatékony ítélkezés, valamint egyéb szakmai munka mellett motivált és elkötelezett munkaerővel rendelkeznek. A családbarát munkahelyi környezet megteremtésének sok olyan apróbb összetevője van, amelyek nem is annyira anyagi forrást, mint inkább megfelelő „hozzáállást” igényelnek. Elsődleges szempont, hogy a családbarát intézkedésekből minden erre nyitott munkavállaló részesüljön. A bíróságok az igazgatási vezetők empatikus hozzáállásán felül elsősorban családi programok (sportnap, egészségnap, családi nap, stb.), illetve tréningek (idő és stresszkezelő tréning) szervezésével tudják motiválni a munkavállalókat abban, hogy hosszútávon is elkötelezettek legyenek.

Miért fontos, hogy egy munkahely családbarát legyen?

Az elmúlt években e körben szerzett tapasztalatok alapján megállapítható, hogy motiváltabbak lesznek a munkavállalók, ha családbarát intézkedéseket tapasztalnak a munkahelyükön, hiszen egy gondoskodó „vállalati” kultúrában kiemelt feladat az egyénnel szembeni felelősségvállalás, amely nagyban hozzájárulhat a munkavállalók munkahelyük és kollégák iránti elköteleződés és bizalom erősítéséhez. Ez közvetett módon segíti a törvényszék hosszú távú célkitűzését, nevezetesen a folyamatosan, magas színvonalon teljesítő, kiegyensúlyozott, pszichésen és testileg egészséges munkavállalók megtartását, illetve a biztos jövőkép kialakítását. Egy stabil munkahely mellett könnyebb gyereket vállalni, a gyermek pedig pluszmotiváció lehet a munkavégzésben.
 
Az elmúlt években milyen erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy elnyerjék a családbarát munkahely címet?

A bírósági szervezetfejlesztés és a munka hatékonyságának további erősítése érdekében az OBH elnöke 2016-ban meghirdette a Fenntartható Fejlődés Programot, amelynek keretében a Szegedi Törvényszék és már a programot megelőző időszakban is számos családbarát intézkedéssel (pl.: családi nap, mikulás ünnepség, nőnap, karácsonyi ünnepség) igyekezett egyensúlyt teremteni a családi élet és a munkahelyi kötelezettségek között. Emellett a „Zöld Bíróság” munkacsoport megalakulását követően célul tűzte ki a munkavállalók egészségmegőrzését biztosító feltételek megteremtését. A társadalmi szerepvállalás jegyében a törvényszék dolgozói már tíz éve véradással segítik a Magyar Vöröskereszt munkáját, továbbá három éve a karácsonyi adománygyűjtés keretében tartós élelmiszerekkel támogatja a rászoruló családokat. Az elmúlt években szerzett tapasztalatok és a munkavállalóktól érkezett pozitív visszajelzések is nagyban motiválták a törvényszéket a családbarát munkahely cím elnyerésében.