A helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvéddel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

A vádirat szerint a képviselőként is tevékenykedő ügyvéd 2017 nyarán egy öröklési szerződés ügyében járt el, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt.

Az örökhagyó rövid időn belül bekövetkezett halála után a vád szerint a vádlott a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan ½ tulajdoni hányadát 6.000.000 forintért – a valós értéknél alacsonyabb árért – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.

A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az ingatlan 1/2-ed tulajdoni hányadának eladásáról szóló adásvételi szerződést aláírta, az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott.

A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére – a sértett közbeavatkozása miatt – a Földhivatalnál végül nem került sor.

A budapesti nyomozó ügyészek 2017. december 15-én házkutatással is egybekötött akciót hajtottak végre a terhelt budapesti tartózkodási helyén, ahol ennek során kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak.

A vádirat szerint a vádlott 2017. évben ismerőseinek rendszeresen kínált és adott át különböző – elsősorban speed, illetve Gina elnevezésű – kábítószereket.

Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra.

A vád szerinti bűncselekmények büntetési tételének felső határa hét és fél évig terjedő szabadságvesztés.