Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által meghirdetett I. Országos Pervezetési Verseny regionális döntőjét rendezte meg a Szegedi Ítélőtábla október 1-jén a táblabíróság szegedi székházában. A büntető ügyszakban Varga Diána (Gyulai Törvényszék), míg a polgári ügyszakban Farkas Mihály (Kecskeméti Törvényszék) bizonyult a legjobbnak.

I. Országos Pervezetési Verseny regionális döntőjében a Szegedi Ítélőtábla illetékességi területéhez tartozó négy megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok) törvényszékeinek a versenyre jelentkező bírósági titkárai mérték össze tudásukat polgári és büntető ügyszakban. A résztvevőknek ügyszakonként azonos jogeset alapján kell bírósági tárgyalást levezetni. A szimulált perben a bírósági munka iránt érdeklődő szegedi joghallgatók játszották el a különböző szerepeket (vádlott, ügyész, védő, tanúk, szakértők, stb…), míg a bíróként fellépő bírósági titkár teljesítményét a Szegedi Ítélőtábla és az illetékes törvényszékek polgári, illetve büntető kollégiumának vezetői, mint zsűritagok értékelték.

Kemenes István, Farkas Mihály, Hámori Attila, Varga Diána és Hegedűs István (balról jobbra) – Forrás: Szegedi Ítélőtábla

Az egész napos rendezvény – amely a Szegedi Ítélőtábla és Szegedi Tudományegyetem közötti kiváló együttműködésre is építve jött létre – magas színvonalú versengést hozott. Mind a versenyzők. mind a perek „szereplői” kimagaslót nyújtottak. Ezt emelte ki az értékeléskor  Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla oktatási felelőse, a verseny főszervezője éppen úgy, mint Kemenes István, a Szegedi Ítélőtábla megbízott elnöke, aki a polgári ügyszak zsűrijét vezette és Hegedűs István, a Szegedi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, aki pedig a büntető ügyszak zsűrijének elnöki posztját töltötte be. Ugyanakkor mindhárman felhívták a figyelmet a leggyakrabban előforduló hibákra, hiányosságokra. Már csak azért is, hogy az országos döntőbe bekerülő dél-alföldi versenyzők ezeket kijavítva vezethessenek le még magasabb szinten egy pert a legjobbak versenyében. A Dél-Alföldi régiót Varga Diána és Farkas Mihály képviseli majd a december 4-5-én az országos döntőben.