Követeli a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) a büntető törvénykönyv szigorítását a vasutasokat egyre többször érő bántalmazások miatt. A szervezet közleményében azt írta: a közfeladatot ellátó jegyvizsgálók testi védelmében és visszatartó erőként a büntetési tétel 1-5-ről 2-8 évre történő emelését, valamint az utasforgalom számára nyitott terület és a már fogalomban levő vasúti kocsik kamerával való felszerelését szorgalmazza.

Javaslatot tettek a minősített esetek szigorítására is, miszerint csoportos, fegyveres vagy felfegyverkezve elkövetett erőszak esetén a büntetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztésre nőne, a csoportos elkövetés vezetőjét pedig 5 évtől 15 évig tartó börtönre ítélné a jogszabály – közölték.

Hangsúlyozták, erre azért van szükség, mert a bántalmazások gyakorisága és kimenetele is egyre nagyobb probléma, az elkövetők ugyanis gyakran az áldozat életét is veszélyeztetik.

A megtámadott vasutasok – többnyire jegyvizsgálók – a lelki trauma miatt sokszor elhagyják a pályát, ez pedig a kritikus létszámhiánnyal küzdő cégnek nagy veszteség – tették hozzá.

A jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személynek minősülnek, ezért fokozott büntetőjogi védelem illeti meg őket. Az ellenük elkövetett erőszakot a törvény ugyanolyan mértékben bünteti, mint a hivatalos személy elleni erőszakot – olvasható a közleményben.