Megtörténhet a közjegyzői törvény átfogó felülvizsgálata – jelentette ki az igazságügyi miniszter múlt hét pénteken Szegeden. Trócsányi László hangsúlyozta: a jelenleg a törvényben foglalt, a nem peres eljárásra vonatkozó rendelkezéseket máshol kellene szabályozni.

Trócsányi László a 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokvium megnyitóján kifejtette, a közjegyzői törvény, amely 2021-ben lesz harmincéves, státuszjogszabály, abban kizárólag a hivatásrendi működésre vonatkozó szabályoknak van helyük. Hozzátette: a jelenleg a törvényben foglalt, a nem peres eljárásra vonatkozó rendelkezéseket máshol kellene szabályozni.

A miniszter hangsúlyozta, kiemelt feladatának tartja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítését. A közjegyzői törvény felülvizsgálatának célja is a hivatásrend presztízsének emelése.

A polgári közjegyzősség visszaállítása óta több mint negyedszázad telt el. A közelmúltban azonban újraszabályozták a közjegyzői vizsga előírásait, az kötelező kinevezési feltétellé vált. 2019-től pályaalkalmassági vizsgálat is feltétele a kinevezésnek,  emellett rendezték a helyettesítés szabályait, valamint a törvényességi felügyelet kérdését – emlékeztetett Trócsányi László.

A miniszter kitért arra, problémát okoz a közjegyzők közötti jövedelemkülönbségek növekedése, amely már a hivatásrend egységét veszélyezteti. Egy közjegyző bevétele jelentősen függ attól, hol található a székhelye, a kisvárosokban dolgozók komoly problémával küzdenek, az irodát is nagy nehézséggel tudják fönntartani, míg másoknál a hagyományos feladatok háttérbe szorulnak, tevékenységük jelentős részét banki okiratok szerkesztése teszi ki.

Az igazságügyi tárca vezetője hangsúlyozta: minden közjegyző számára egyenlő feltételeket kell teremteni a szakmai munkára. Trócsányi László álláspontja szerint csak korlátozott verseny képzelhető el a közjegyzők között, amely nem mehet a szakmai munka rovására.

A miniszter közölte, az új közjegyzői díjrendelet 2019. január 1-jei hatálybalépést egyeztetések előzik meg a következő hetekben, melyeken személyesen is részt kíván venni.

Tóth Ádám, a Magyar Közjegyzői Kamara elnöke köszöntőjében elmondta, a nemzetközi konferencia központi témája az informatika fejlődésének hatása a jogászi munkára, a hivatás jövőjére.

Kapcsolódó cikk:

A jog jövője – Hogyan hat a technológia a jövő jogalkotására és jogalkalmazására? – Konferencia, kisfilmmel