Felkérte a kormány az Igazságügyi Minisztériumot, hogy – a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) együttműködve – készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot – jelentette be 2018. december 13-án a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely méltatlannak nevezte a bírók jelenlegi fizetési helyzetét, s azt mondta: a kabinet szándéka szerint legkésőbb 2020. január 1-jével új bértáblát vezetnek be.

A fő probléma, amire a tárcavezető is utalt, az, hogy a magyar bírók teljesítményüket illetően Európa élmezőnyéhez tartoznak, a fizetésük tekintetében viszont sereghajtók, s ezen az elmúlt évek háromszor 5 százalékos béremelése sem tudott érdemben változtatni.

Az OBH megalakulása óta sürgeti a bírói illetményrendszer reformját, amihez szakmai anyagokat, terveket és elemzéseket is készített. Az OBH elnöke legutóbb 2018 októberében fordult az Igazságügyi Minisztériumhoz, kezdeményezte egy közös szakértői bizottság felállítását. Ennek feladata a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény (Bjt.) módosításának előkészítése. 

Az OBH a bírósági elnöki értekezlet által is jóváhagyott koncepció alapján elkészített egy részletes indokolással ellátott, szövegszerű törvénymódosító-javaslatot. Ez alapjaiban változtatná meg a bírói illetmény megállapításának rendszerét, és hosszú távon biztosítaná a bírói hivatás méltóságának megfelelő és a bírósági szervezet teljesítményét tükröző bérezést.