Szja-bevallások - a határidő: március 20.

2002.03.19. MTI

Szerdán három posta lesz nyitva éjfélig

Összesen 1 millió 80 ezer személyi jövedelemadó (szja) bevallást vett nyilvántartásba az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) március 17-ig - tudta meg az MTI az adóhivataltól. Az adóhivatal nyilvántartása szerint az idén várhatóan mintegy 2,4 millió ember lesz önbevalló, így még jóval több mint 1 millió ember nem adta fel bevallását, pedig a határidő március 20.

Szász Katalin, a Posta tájékoztatási igazgatója az MTI-nek elmondta: a tavalyi évhez hasonlóan éjfélig lehet feladni az szja bevallásokat a Keleti- és a Nyugati pályaudvaroknál lévő nagypostákon. Ugyanakkor a X. kerületi Hős utcai Mol kútnál megnyitott, 24 órán keresztül üzemelő postafióknál is fel lehet adni éjfélig a bevallást.

Az igazgatóság március 17-ig 823.062 bevallást dolgozott fel és ellenőrzött, ami 10,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál.

Az adóhivatal összesen 11,1 milliárd forintot utalt vissza 375 ezer 272 embernek a benyújtott személyi jövedelemadó bevallásuk alapján március 18-ig, ami 46,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - tudta meg az MTI az adóhivataltól.

Az egy évvel korábbi március 19-i adatok szerint 295 ezer 777 ember 7,6 milliárd forintnyi adót kapott vissza.

- Egy év alatt az internetes programmal elkészített bevallások száma ötszörösére emelkedett - derül ki az adóhivatal statisztikájából. Az idén 124 ezer 171 internetes programmal készített bevallás érkezett, a tavalyi 27 ezer 053-al szemben. Ebből az egyéni vállalkozók száma az idén 61 ezer 535 volt, míg tavaly 13 ezer 297-et tettek ki.