Az idei dr. Kalotay Kálmán Bajnoki Gyorsíró-, Gépíró- és Szövegszerkesztő-versenyen a Miskolci Járásbíróságról két büntető ügyszakos jegyzőkönyvvezető is indult. Nagyné Bíró Ágnes első helyezett, Burányi Georgina pedig ifjúsági harmadik lett. Ezen felül Nagyné Bíró Ágnes Magyarország Örökös Gépíróbajnoka címét is elnyerte, ami a legmagasabb szintű elismerés a szakmában. A gépíróbajnok szerint a jegyzőkönyvvezetés egy hasznos és felelősségteljes szakma. Munkájáról mesélt.

Hatszor nyert gépíróversenyt, háromszor gyors- és gépírás versenyt összetett bajnokságban, jegyzőkönyv-vezetésből pedig világbajnoki ezüstérmes, valamint 2006-ban idegen nyelvű gépírásban is első helyezést ért el. Hogyan készül fel egy-egy ilyen megmérettetésre?

Ez attól függ, hogy melyik versenyszámról van szó. A dr. Kalotay Kálmán Bajnoki Gyorsíró-, Gépíró- és Szövegszerkesztő-versenyt a Magyar Gyors-és Gépírók Országos Szövetsége rendezte, az ő versenyeiken elért eredmények alapján lehet kvalifikálni nemzetközi versenyekre. 

A gépíróversenyre úgy készültem fel, hogy visszamentem az alapokhoz, a Gépírás 1-es könyvet például újraírtam. Gyakoroltam a betűkapcsolatok írását, az idegen nyelvű gépírást, visszafelé (betűzve) írást. Ezen a versenyen 30 perces másolási feladatot kaptunk, úgyhogy időre történő írással is készültem. Ami még nagyon fontos, az a hibátlanság. Egy hibáért 100 leütést vonnak le, ezért hibátlansági írást is gyakorlok, egyetlen hiba esetén újrakezdem az egész másolási feladatot. 

A helyesírási szabályok ismerete alapvető, a kész dokumentumnak meg kell felelnie a szabályoknak. A nyelvtani hibák, akár a vesszők is, hibapontnak számítanak. Maga a felkészülés nagy koncentrációt igényel, az összpontosított figyelem a kulcs, minél jobb eredményt tudjunk elérni minél kevesebb hibával. A külső tényezőket ilyenkor ki kell zárni.

Forrás: OBH

Hangfájl átírásban is indultunk, ami egy teljesen új versenyszám, kísérleti szakaszban van. Úgy tudom, hogy országos szinten összesen egy eredményes munka született. Egy tízperces másolási feladatot kellett teljesíteni. Pendrive-on kaptuk meg a hanganyagot, amit lábpedállal, fülessel, programmal írtunk le. Ez egy más típusú írás, hiszen nem kész szövegből dolgozunk.

A felkészülés alatt mindenben segített a Miskolci Járásbíróság és a Törvényszék is. A Miskolci Törvényszék elnöke, Répássy Árpád hívta fel a figyelmünket a versenyre. Az eszközöket haladéktalanul a rendelkezésünkre bocsátotta, így minden feltétel adott volt a sikeres felkészüléshez. 

Hogyan lett a gyors-és gépírás a hobbija?

Felvételiztem a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakgimnáziumba, édesapám hatására gyors- és gépíró osztályba, mert édesanyám is odajárt. Gyorsan kiderült, hogy nekem ehhez van tehetségem. Így lett a szakmám gyors-és gépíró, idegen nyelvű gépíró, jegyzőkönyvvezető, ami szerintem nagyon hasznos. Ezzel lehet boldogulni, és ebben tudok sikereket elérni. Számomra ez egy örömforrás.

Mikor döntötte el, hogy a bíróságon kezd el dolgozni? 

A bíróságra 2016 áprilisában nyújtottam be az önéletrajzomat, és nagyon örültem, hogy 2016. május elsejétől elkezdhettem a munkát. Az első naptól kezdve önállóan vezetem a tárgyalási jegyzőkönyveket, Lőcsei Ottilia bírónő mellett dolgozom. Nekem rengeteget jelent, hogy jegyzőkönyvvezetőként végezhetem a munkámat. Vezetek statisztikát, két és fél éve vagyok itt, ez alatt az idő alatt 429 darab jegyzőkönyvet készítettem.

Hogy néz ki egy munkanapja?

Attól függ, tárgyalási nap van-e. Tárgyalási napokon főként a tárgyalás előkészületeivel, lebonyolításával, utómunkáival foglalkozom. Más napokon a tanácsi ügyiratokkal kapcsolatos feladatokat intézem. Ezt irodavezetésnek nevezném, hiszen iratkezelést, nyilvántartások vezetését, telekommunikációs eszközök használatát, leírói és gépírói tevékenységet takar.

A bíróságon megtapasztalhatok más jellegű kihívásokat is. Tavaly a Nyitott Bíróság Program kapcsolattartójaként beszéltem a Fáy Szakgimnáziumban 700 diák előtt a pályaorientációs napon. Ezt akkor Burányi Georgina diákként hallgatta, most pedig itt dolgozik velünk, és együtt versenyeztünk. A Fáynak elég nagy múltja van, sokan dolgoznak a Járásbíróságon a végzett diákok közül.

Jegyzőkönyvvezetőként mi a legnagyobb élménye?

Emlékezetes egy pszichiátrián lévő vádlott kihallgatása, aki végig doktornőnek nevezte az eljáró bírót. A tárgyalóteremben rögzítettek sokszor meglepőek, (“Nem tudom, milyen iskolába járok, a nevét sem tudom, ilyen fűnyíró végzettségű lesz a szakmám.”), olykor kevésbé hihetőek (“A sörözőben az történt, hogy az idősebbekkel beszélgettem történelemről. Az, hogy hogyan törhetett darabosra az orrcsontja, nem tudom, megmondom őszintén. Csodálkoztam az egészen.”), van, hogy szomorúak, vagy kifejezetten érdekesek. Erről sokat tudnék beszélni. A tárgyalótermi idézeteket sosem magától találja ki az ember.

A jegyzőkönyvvezetés egy összetett dolog, mert minden olyan érdemi tárgyalás, amelyen jegyzőkönyv készül, különleges a maga nemében. A legkülönbözőbb bűncselekményekkel kapcsolatban készülnek a jegyzőkönyvek, az én bíróm gazdasági szakjogász is, úgyhogy tárgyal költségvetési csalást, sikkasztást, vesztegetés elfogadását, hűtlenkezelést is. Ezek mindig elég érdekesek és sokrétűek. Jegyzőkönyvvezetőként arra figyelek, hogy rögzítsem az elhangzottakat a legjobb tudásom szerint. Figyelnem kell, az a jó, ha átlátom a tárgyalást. 

Számomra az az egyik legnagyobb élmény, amikor mindenki jó érzéssel távozik a tárgyalóteremből. Furcsa ezt mondani, de van olyan, hogy a jogerős szabadságvesztésre ítélt vádlott kijelenti, elégedett a bíróság munkájával. Az is siker, amikor más tanácshoz helyettesként beosztva pozitív visszajelzéseket kapok a munkámról.

Egy jegyzőkönyvvezetőnek tehát át kell látnia a tárgyalást. Ezen kívül mire kell figyelnie?

Fontos a felkészültség, ismernie kell az ügy szereplőit. A szabályok ismerete elengedhetetlen, a jegyzőkönyv azoknak megfelelően készül. Jelezze, ha olyan észrevétele van, amiről meggyőződése, hogy a bírónak tudnia kell. Tiszteletben kell tartania a zárt adatokat, és csak arról adhat felvilágosítást, amire jogszabály feljogosítja. Ez egy nagyon felelősségteljes szakma. 

Egy ilyen karrierbe hogyan kerül Arnold Schwarzenegger?

Arnold Schwarzenegger a Sportarénában lépett fel, az élő egy órás beszédét az óriás kivetítőre kellett közvetlen és azonnal gépírni. Nekem egy tolmács fordította a fülembe, amit mond, és én azt írtam a kivetítőre. Ez egy hatalmas munka volt, Schwarzenegger nyolcezer ember előtt beszélt.