Ismét pert vesztett a Tokaj Kereskedőház Rt.

2002.03.20. Magyar Hírlap

Az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Tokaj Kereskedőház Rt. ismételten pert vesztett, miután a bíróság megállapította: jogellenesen menesztették 2000 májusában a felügyelőbizottság és az üzemi tanács tagját.

Jogerősen pert nyert a Tokaj Kereskedőház (TK) Rt.-vel szemben a felügyelőbizottság (fb)és az üzemi tanács (üt) volt tagja, akit azt követően bocsátottak el 2000 májusában, hogy Hegedűs Zoltán vezérigazgató összeférhetetlenségét a grémium kimondta. Az ügy áldozata lett az üt elnöke is, akit azóta már szintén visszahelyezett állásába a megyei bíróság, azonban amikor megjelent munkahelyén, kiutasították az épületből. Elmondása szerint a vezérigazgató-helyettes, a kancelláriaminiszter unokatestvére, Stumpf Miklós utasítására.
A fb, miután észlelte, hogy Hegedűs Zoltán vezérigazgató és beosztottja is olyan magánvállalkozásban vesz részt, amely a TK-val azonos tevékenységet végez, a tulajdonos, az ÁPV Rt. figyelmébe ajánlotta: mentse fel a híres borvidék állami társaságának első számú vezetőjét. Utóbbi nem történt meg - "csak" az ellenőrző testület elnökét és két tagját, valamint az it elnökét menesztette az ÁPV. A megyei bíróság jogerős ítélete szerint jogellenes volt a felmondás, ezért a két dolgozó munkaviszonyát helyreállították.
A két elbocsátott fb-tagnak hiába állította vissza a munkaviszonyát a bíróság, az állami cég úgy döntött, létszámleépítéssel ismételten felmond nekik.