A tanúvédelem rendszerének kialakítása hazánkban a ’90-es években, a szervezett bűnözés elterjedésével vált szükségessé. Azóta az intézmény bizonyítási rendszerünk hatékony elemévé vált, annak ellenére, hogy kétség kívül sérti a „fegyverek egyenlőségének” büntetőeljárási alapelvét.
A különösen védett tanú jogintézménye az 1998. LXXXVIII. törvénnyel került be a büntetőeljárás bizonyítást elősegítő eszközrendszerébe és a jelenleg hatályos büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény is külön címben rendelkezik a jogintézményről.
A hazai büntetőeljárásban jelenleg is nyomozati szakban, illetve egyes esetekben perújítási szakban vannak a szervezett bűnözés tárgykörébe tartozó, a ’90-es évek alvilági leszámolásaihoz kapcsolódó ügyek, amelyekben a bűnüldözéshez, valamint az igazságszolgáltatáshoz fűződő érdek megköveteli, hogy a terhelti jogokat részben háttérbe szorítva az ügyek feltárását vallomásaikkal eredményező tanúk védelmét helyezzék előtérbe.
A tanúvédelem eszközrendszerének kimunkálása az 1998. évben elkövetett Aranykéz utcai robbantásos merényletet követően vált szükségessé, amely bűncselekmény elkövetése során a maffia célpontjaként megjelölt, az ún. „olajügyekben” rendőrségi koronatanúként számon tartott sértetten felül további 3 ártatlan ember esett a pokolgép áldozatául. A jogszabály mára a különösen védett tanú számára egy speciális eljárásjogi helyzetet teremt a pszichikai és fizikai védelem biztosításával. A hatályos jogszabály lehetőséget nyújt a bíróság számára, hogy a különleges bánásmódot igénylő tanút különösen védett tanúvá nyilvánítsa amennyiben a bűnüldözés érdekeit szem előtt tartva az alábbi 3 konjunktív feltétel az érintett személy vonatkozásában együttesen fennáll:
- a tanú vallomása kiemelkedő súlyú ügy lényeges körülményeire vonatkozik;
- vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható;
- személyének, illetve tanúként történt kihallgatásának felfedése esetén, a tanú vagy hozzátartozója élete, testi épsége vagy személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve.
A különösen védett tanúra vonatkozó szabályozás egyik lényeges változtatása a korábbi eljárásjogi törvényben foglaltakhoz képest, hogy anonimitásának már nem feltétele, hogy a tanú a terhelt számára teljesen ismeretlen személy legyen, hiszen éppen ez a kettejük között lévő ismertségi kapcsolat indokolja a tanú anonimitását, miszerint tanúként való fellépése és a vallomástétele általi felismerhetősége rejtve legyen a terhelttel szemben. Az igazat valló és a felderítendő bűncselekmény körülményeire tekintettel releváns ismerettel rendelkező, a hatóságokkal együttműködő tanút jogosan illeti meg az állami garanciaként biztosított védelem az elkövetők (és köreik) esetlegesen felmerülő bosszújával szemben. Figyelembe véve a szervezett bűnözés struktúráját és a bűnszervezetek konspiratív működési eszközeit, a tanúvédelem elsődleges célja, hogy a tanú biztonságérzetét növelve, megfélemlítés nélküli környezetben tehessen vallomást, megkímélve őt ezáltal a vallomástételével összefüggésben felmerülő későbbi atrocitásoktól, amely során zsarolások, fizikai bántalmazások áldozatává válhat.
A korábbi szabályozáshoz képest eltérés, hogy már nem a nyomozási bíró folytatja le a különösen védett tanú kihallgatását, a hatályos szabályozás a nyomozás során eljáró hatósághoz telepíti a kihallgatási jogkört, a tanú szavahihetőségének megítélése pedig a bíróság feladata lesz. A vádemelés előtti kihallgatáson az ügyész, a nyomozó hatóság tagja, a jegyzőkönyvvezető, indokolt esetben pedig a szakértő és a szaktanácsadó, valamint a tanú segítője lehet jelen. A törvény külön rendelkezik azon esetkörről, amikor az eljárási cselekménnyel szükségszerűen érintett más személy is jelen lehet a vádemelés előtti szakban eszközölt kihallgatás során. A vádemelést követően is biztosítani szükségeltetik a különösen védett tanú személyének védelme, amely okán a bíróság a tanú részvételét igénylő eljárási cselekményeket elsősorban megkeresett bíróság, vagy kiküldött bíróság útján végzi el, amelyen sem a terhelt, sem annak védője nem lehet jelen.
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy vajon sérülnek-e a büntetőeljárás alapelvei a tanúvédelem során, miszerint a védelem számára a tanú személye mindvégig ismeretlen marad, a különösen védetté nyilvánítás tárgyában állást nem foglalhat, a jogorvoslati lehetőség pedig ebben a tárgykörben teljességgel kizárt. A „fegyverek egyenlőségének elve” kétség kívül sérelmet szenved, mivel a vád és a védelem nem rendelkezik összevethető mértékű jogosultságokkal azáltal, hogy az ügyben releváns adatok a terhelt és védelem számára ismeretlenek maradnak. Számos szakmai kiválóságnak tekintendő büntetőügyvéd fejezte már ki aggályait a szabályozásból adódó érdeksérelmek miatt.
A különösen védett tanú biztonságérzetét hivatott növelni a személyes adatok zárt kezelése, amely szerint a tanú részvételét igénylő eljárási cselekményről készült jegyzőkönyv is a bűnügyi iratok részeként zárt kezelés tárgyát képezi. A bíróság, az ügyészség, valamint a nyomozó hatóság feladata gondoskodni arról, hogy a jegyzőkönyvről készült kivonat alapján a tanú személyére, lakcímére, tényleges tartózkodási helyére a legcsekélyebb módon se lehessen következtetni.
A bíróság lehetőséget biztosít a különösen védett tanú számára, hogy az eljárási cselekményen telekommunikációs eszköz útján, egyedi tulajdonságainak technikai eszközzel történő torzításával tehessen vallomást. A jelen lévő személyek kérdésfeltevési joga azonban e tekintetben korlátozott, csupán indítványozhatják a kérdés feltevését. Az új eljárási törvény további garanciát biztosít a különösen védett tanú számára azáltal, hogy a tanú megtagadhatja a vallomást azon kérdéskörre és adatra vonatkozóan, amely személye, lakcíme vagy tartózkodási helye felfedésének veszélyével járhatna.
Személyi védelem biztosítása hivatalból, valamint a különleges bánásmódot igénylő személy indítványára a bíróság, ügyészség, valamint a nyomozó hatóság kezdeményezésére rendelhető el, amely a büntetőeljárás befejezését követően is fennállhat a tanú – és a büntetőeljárásban részt nem vevő egyéb érintettek – személyi védelmének érdekében.
A Védelmi Programhoz kapcsolódó szabályrendszer az új eljárási törvény tekintetében nem idézett elő számottevő változást, arra a büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény rendelkezései az irányadók.
