A vádlott jogosulatlanul használta a hozzátartozója parkolási igazolványát; gyorsított eljárásban – nem jogerősen – 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy a más nevére szóló valódi közokirat – jogosultság hiányában történő – felhasználása is bűncselekménynek minősül.

A vád szerint a vádlott, egy 61 éves nő 2019. február 4-én a délelőtti órákban leparkolt az általa használt gépkocsival a XII. kerület, Tartsay Vilmos utcában, egy díjköteles parkolóhelyen.

A nő a díjfizetés elkerülése érdekében elhelyezte a gépkocsi első szélvédője mögé a hozzátartozója nevére szóló parkolási igazolványt, majd elhagyta a járművet. A vádlott az adott parkoláskor nem volt jogosult a hozzátartozója nevére szóló igazolvány használatára. A nő húsz perc múlva tért vissza a gépkocsihoz, ahol rendőri intézkedés alá vonták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a terheltet közokirat-hamisítás bűntette miatt – gyorsított eljárásban – bíróság elé állította.

A vád alapján a bíróság a nőt bűnösnek mondta ki a váddal egyezően, és 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

Az utóbbi időben a fővárosban igen elszaporodott cselekmény, hogy valaki a hozzátartozója nevére szóló, kedvezményre vagy mentességre jogosító parkolási igazolványt akkor is felhasználja, ha éppen nem a kedvezményre vagy mentességre jogosult hozzátartozóját szállítja gépkocsival. A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy a más nevére szóló valódi közokirat – jogosultság hiányában történő – felhasználása is bűncselekménynek minősül.