Mintegy 4,6 millió forintot kísérelt meg igazolni fiktív számlákkal egy civil szervezet vezetője. A kerületi ügyészség vádemelése folytán 8 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki vele szemben, 1 évre eltiltotta attól, hogy alapítvány vagy egyesület vezető tisztségviselője legyen.

A vádirat szerint az ügy vádlottja, egy 34 éves férfi egy roma nemzetiségi identitásőrző civil szervezet képviselője volt. A civil szervezet a 2012. évben támogatási szerződést kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumával, amely keretében 2013. és 2016. között tíz pályázaton vett eredményesen részt, és összesen, közel 4.650.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült. A férfi a 2013-2017. években benyújtott, utólagos elszámolásokat tartalmazó pénzügyi beszámolókban a támogatások felhasználását mintegy 4.448.000,- Ft értékben valótlan tartalmú számlával igazolta.

A férfi ellen a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, és indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével hozzon büntetővégzést.

A bíróság az ügyészségi indítvány alapján a vádlottal szemben költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt 8 hónap szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 évre felfüggesztette, valamint 1 évre eltiltotta attól, hogy alapítvány vagy egyesület vezető tisztségviselője legyen.