Egyre fontosabb szempont, sőt igény a hazai munkahelyeken, hogy kiemelt figyelem irányuljon a családbarát és egészség özpontú intézkedésekre. Idén hat törvényszék és egy ítélőtábla nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családbarát Munkahely pályázatán. Az eredményes pályázók között volt a Győri Ítélőtábla, a Debreceni, a Szegedi, a Veszprémi, a Fővárosi, a Miskolci és a Gyulai Törvényszék.

A bíróságokon cél, hogy a bírák és az igazságügyi alkalmazottak olyan körülmények között dolgozzanak, amelyek segítenek számukra a munka, a karrier és a magánélet összehangolásában.

Idén ezen a téren minden eddiginél jobban teljesített a bírósági szervezet: hat törvényszék és egy ítélőtábla nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családbarát Munkahely pályázatán. Az eredményespályázók között volt a Győri Ítélőtábla, a Debreceni, a Szegedi, a Veszprémi, a Fővárosi, a Miskolci és a Gyulai Törvényszék. A nyertesek képviselői nemrég a Közbeszerzési Hatóság konferenciatermében gyűltek össze, ahol személyesen vehették át az elismeréseket.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) célja évek óta az, hogy a bírósági életpályát vonzóbbá tegye, és olyan munkafeltételeket biztosítson, amelyek a családos munkavállalókszámára is kedvezőek. Számos kezdeményezés, köztük a Megtartó Program célja is a munkavállalók ösztönzése, motiválása. A kisgyermekes munkavállalókra odafigyelve, az elmúlt években sok bíróság lehetővé tette a részmunkaidős vagy eltérő munkarendben történő foglalkoztatást és több családi rendezvényt is szerveztek, a Megtartó Program legújabb elemének köszönhetően pedig idén lehetőség nyílik több állatkert meglátogatására is a családoknak. 

A díjat átvevő törvényszékek képviselői elmondták, minden dolgozóra kiemelt figyelem irányul a szervezetben. Ennek köszönhetően szerepelnek olyan családbarát lehetőségek a pályázati anyagokon, mint a különböző kulturális programok, sportolási lehetőségek, nyugdíjas találkozók, egészségmegőrző előadások és szűrések vagy stressz-kezelő tréningek. Ezekről az újdonságokról minden jelenlévő nagy örömmel és büszkeséggel beszélt, ugyanakkor kiemelték, hogy a jövőben a programok és lehetőségek bővítése a cél, hogy a dolgozók érdekei még inkább előtérbe kerüljenek.