A kínvallatás és a beismerő vallomás mint a bizonyítékok királynője - Tudta-e? - Jogtörténeti nyalánkságok

2019.08.21. Jogi Fórum / OBH

Nagyjából a 13. század végétől kezdődően, Magyarországon is egyre gyakrabban használták a kínvallatást (tortura), hogy így csikarják ki a vádlott beismerő vallomását. A „confessio est regina probationum” elve szerint a büntetőperekben a bíróságok a beismerő vallomást tekintették a "bizonyítékok királynőjének".

A „tortura” (kínvallatás) a formális, istenítéleteken alapuló eljárások megszűnését követően volt jellemző, a felvilágosodás időszaka előtt.

A tortúrát bíró rendelte el, ha a rendelkezésre álló bizonyítékok nem voltak elegendőek ahhoz, hogy a vádlott bűnösségét megállapítsák.

A kínvallatást szakavatott ember, az ítéletek végrehajtásáért felelős hóhér végezte, meghatározott eljárási rend szerint, fokozatosan végrehajtva. Az erőhatalom alkalmazásával kinyert bizonyítékot a bíróság nem fogadta el.

A kínvallatás alatt tett vallomást a vádlottnak a bíróság előtt, szabad akaratából, kényszerítés nélkül is meg kellett erősítenie. Ha ezt nem tette meg, a bíró másodszor is elrendelte a kínvallatást.

Ha a vádlott újra megtagadta a kínvallatás alatt tett beismerő vallomásának megerősítését, a bírónak fel kellett őt mentenie.

A „confessio est regina probationum” elve szerint a büntetőperekben a bíróságok a beismerő vallomást tekintették a legfontosabb bizonyítéknak. Az elvre egyes európai országok azért hivatkoztak, hogy „a cél szentesíti az eszközt” jegyében elfogadtassák a kínvallatás törvényes alkalmazását a beismerő vallomás megszerzésére.

A felvilágosodás, különösen Cesare Beccaria „Dei delitti e delle pene” (A bűnökről és büntetésekről) című művének hatására a felvilágosult abszolutista uralkodók betiltották a kínvallatás alkalmazását.

Lipót a Toszkánai Nagyhercegségben, II. József császár Ausztriában és Magyarországon, valamint Nagy Katalin orosz cárnő Oroszországban nem engedélyezte a kínvallatást.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
JOGTÖRTÉNET