A jelenleg hatályos magyar versenytörvény mellett április 1-jétől, a kartellezéssel, és az erőfölénnyel való visszaélés tilalmával kapcsolatos közösségi szabályokat is alkalmazni kell az EUmagyar relációban – mondta Berke Barna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának elnöke, az MTI-nek.

Kifejtette: e tekintetben a magyar versenytörvény jelentős részben már megfelel az EU előírásainak, így a jövő hónaptól érvénybe lépő jogszabályok nem hoznak jelentős változást. Erre a lépésre szerinte csak formai okokból van szükség. A Magyarország által tíz éve aláírt EU társulási megállapodás ezt a kötelezettséget is tartalmazza. Aláhúzta: a jelenlegi eljárási szabályok, mint például a vizsgálati határidők, nem változnak és a GVH ezzel összefüggő jogosultságai is megmaradnak.

Berke Barna kiemelte: a két területet érintő közösségi szabályokat a szabadkereskedelem körébe eső áruk esetében kell alkalmazni, ha azokkal a hazai cégek az unió piacain, illetve uniós vállalatok Magyarországon jelennek meg. Hozzáfűzte: előfordulhat, hogy az új rendelkezések néhány esetben gondot okozhatnak a gyakorlatban. A társulási szerződést érintő versenyjogi ügyekben, például a kartellek megítélése kapcsán, a magyar szabályozásnál szigorúbban kell figyelembe venni a környezetvédelem vonatkozásait.