Könnyíthető a közösségi értékesítések adómentességének igazolása - Problémák a CMR beszerzése körül

2019.09. 5. Jogi Fórum / Deloitte

A Közösségen belüli értékesítésekre vonatkozó adómentesség alkalmazásának feltétele, hogy az adott terméket igazoltan egy másik tagállam területére szállítsák ki. A leggyakrabban alkalmazott igazolási forma – igazodva az adóhatóság elvárásaihoz - a vevő által aláírt CMR fuvarokmány, ennek beszerzése azonban sok esetben nehézkes, költséges, vagy egyenesen lehetetlen.

A Deloitte ügyfelek körében végzett felmérése megerősítette, hogy a belföldről EU-ba irányuló értékesítéseket teljesítő vállalkozások túlnyomó többsége már találkozott a CMR beszerzése körüli problémákkal. A legtöbb esetben a gondot a beszerzés folyamatának időigényes, körülményes volta jelenti, de arra is sok esetben látunk példát, hogy a nem megfelelő igazolás miatt az adóhatóság vitatja az adómentesség alkalmazását.

Az, hogy a gyakorlatban az aláírt CMR vált az elsődleges bizonyítási móddá, alapvetően a megfelelő bizonyítékokra vonatkozó konkrét jogszabályi rendelkezések hiánya okozza. A problémával az Európai Unió Bizottsága is régóta foglalkozik, illetve az adóhatóság részéről is találkozhatunk esetenként flexibilitással.

Az Unió részéről az áfa-rendszer átfogó reformjába illeszkedő, várhatóan jövőre életbelépő gyors intézkedések („quick fixes”) előírják, hogy a tagállamok két független, egymásnak nem ellentmondó bizonyíték alapján – egyes nyilvánvaló esetektől, például az igazoltan megsemmisült, vagy belföldön hatóság által felderített árutól eltekintve – nem tagadhatják meg az adómentesség alkalmazását. Ennek kapcsán egyelőre bizonytalanságot jelent, hogy nem tudni, az egyes tagállamok mennyire szigorúan, milyen részletességgel határozzák majd meg a megfelelő igazolások körét.

Az adóhatóság részéről leginkább a szokásos üzletmenet részévé váló IT rendszereken keresztüli kapcsolattartás elterjedéséhez kötődve találkozhatunk újfajta megközelítéssel. Gyakran azonosíthatók ugyanis a vevőkkel folytatott elektronikus, akár automatizált kommunikáció révén olyan üzenetek, igazolások, amelyek alkalmasak az adómentesség alátámasztására. Ezek nagy előnye, hogy kizárt az utólagos módosítás lehetősége, és megfelelően igazolják a kiszállítás megtörténtét. Egy ilyen adminisztratív könnyítés nemcsak a jelenlegi helyzetben csökkentheti egy vállalkozás terheit, hanem az EU-s gyors intézkedésekre felkészülésként is rendkívül hasznos, ugyanis  az elvárt két bizonyíték közül egy, vagy akár mindkettő előre beazonosítható.

„Az igazolásként használható meglévő dokumentumok vizsgálata akkor indokolt, ha a közösségi értékesítések adómentességének igazolása nehézséget okoz egy társaságnál. Ügyfeleinket a lehetőségek kezdeti felmérésén túl az adóhatósági egyeztetés, jóváhagyás folyamatában is segítjük annak érdekében, hogy az adómentesség alkalmazása ne legyen megkérdőjelezhetö” – monda Schütt Attila, a Deloitte adóosztályának menedzsere.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
ADÓZÁS
EURÓPAI UNIÓ
NAV