A választási és a párttörvényben szereplő egyes rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását kéri a Nyugdíjasok Pártja az Alkotmánybíróságtól.A szerdán postára adott beadványt Michaletzky Vilmos, a párt elnöke csütörtökön juttatta el az MTI-hez.

A Nyugdíjasok Pártja szerint alkotmányellenes a választási törvénynek azon bekezdése, amely értelmében elveszítik listára leadott szavazataikat azok a választók, akik kisebb – a szavazatok 5 százalékánál kevesebbet elérő – pártokra adják le azokat.

A beadvány szerint ez a rendelkezés kirekeszti a szavazataik súlyát érvényesítő választók köréből azokat, akik elégedetlenek a nagyobb pártok működésével, és ezért kisebb pártokban bíznak.A Nyugdíjasok Pártja az ajánlási rendszert több szempontból is aggályosnak találja alkotmányossági szempontból.

Mint írják, az ajánlási szelvényen a választónak saját kézírásával nyilvánosan deklarálnia kell pártszimpátiáját, megsértve ezzel a választások titkosságát.

A párt szerint választási csalásra ad lehetőséget az, hogy az ajánlási szelvényen semmiféle biztonsági jel nem található, így az korlátlanul sokszorosítható.

Kifogásolják azt is, hogy mivel a városi bérházak és társasházak jelentős részében a lakók biztonsága érdekében a kapukat zárva tartják, azok a pártok képesek csak hatékonyan összegyűjteni az ajánlási szelvényeket, amelyek erre – a költségvetési pénzekből, évek alatt – megfelelő szervezetet tudnak kialakítani.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvénynek azon bekezdését tartja alkotmányellenesnek a Nyugdíjasok Pártja, amely szerint a bíróság az ügyészség indítványára megállapítja egy párt megszűnését, ha az egymást követő két országgyűlési képviselőválasztáson nem állít jelöltet.

– A kisebb pártok az 5 százalékos küszöb elérése érdekében kénytelenek összefogni más pártokkal, hogy önálló jogi személyként létrehozott új szervezetben együtt legyenek képesek teljesíteni az 5 százalékos követelményt. Így viszont jelöltjeik nem a saját nevükben lépnek fel, hanem külön jogi személyként megjelenő szervezet jelöltjeiként szerepelnek – mutat rá a dokumentum.

A párt szerint így előállhat az a helyzet, hogy a bíróság megállapíthatja egy párt megszűnését annak ellenére, hogy az aktív tevékenységet folytat.

A Nyugdíjasok Pártja az Alkotmánybíróságtól beadványának soron kívüli tárgyalását kéri tekintettel arra, hogy az érinti a jelenleg folyó országgyűlési választásokat.

Az indítvány késői beterjesztését a párt azzal indokolja, hogy csupán az m1 március 25-i, Aktuális című műsorából – Szűrös Mátyás országgyűlési képviselő közlése nyomán – tudatosodott bennük a tömeges visszaélések lehetősége.