A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség által elrendelt két közvetítői eljárás elérte célját, a sikkasztó és a rongáló gyanúsítottak megtérítették a sértetteknek a bűncselekménnyel okozott kárt. A terheltek számára is előnnyel jár, ha anyagi vagy egyéb jellegű jóvátételt nyújtanak a sértetteknek, mivel nem kerülnek bíróság elé vagy a büntetésük korlátanul enyhíthető lesz.

A büntetőeljárási törvény alapján a bűnügyekben eljár hatóságoknak különös hangsúlyt kell fektetni a bűncselekmények sértettjeinek fokozott védelmére, valamint jogaik érvényesítésére. A Fővárosi Főügyészség ezt folyamatosan figyelemmel kíséri, és ennek megfelelően jár el. Ennek jegyében például a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a közelmúltban  két – egymástól független – ügyben is elrendelte az úgynevezett közvetítői eljárást.

Az egyik ügyben a megalapozott gyanú szerint egy 26 éves férfi, aki futárként dolgozott Budapesten, 2017-ben több mint 100 ezer forintot sikkasztott el üzletszerűen, amikor az általa kézbesített küldemények ellenértékét eltulajdonította. A kerületi ügyészség által elrendelt közvetítői eljárás keretében a férfi megtérítette az okozott kárt.

Egy másik ügyben a megalapozott gyanú szerint egy 37 éves férfi 2017. szeptemberében a dunai rakparton közlekedett tehergépjárművével, amikor egy közlekedési konfliktus miatti indulatában kihajlította egy másik gépkocsi visszapillantó tükrét. A kerületi ügyészség által elrendelt közvetítői eljárás keretében a férfi megtérítette az általa okozott, 130 ezer forintot meghaladó kárt.

A fenti két ügyben és számos más hasonló ügyben is a kerületi ügyészség a gyanúsítottakkal szembeni eljárást megszüntette.

Egy harmadik ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség a falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétsége miatt indult ügyben a fiatalkorú elkövetővel szemben az eljárást közvetítői eljárás lefolytatása céljából előbb felfüggesztette, majd tevékeny megbánás miatt megszüntette.

A fiatalkorú elkövető  2018. február 6. napját megelőző napokban a szákszendi Polgármesteri Hivatal és Faluház épületén lévő két csatornát megrongálta oly módon, hogy azokba ököllel beleütött, amitől a csatornák behorpadtak, ezzel az önkormányzat részére 7.148,- Ft kárt okozott.  Ezt követően egy-két héttel a fiatalkorú elkövető ugyancsak a szákszendi Polgármesteri Hivatal és Faluház épületének falára fekete filctollal egy kb. egy négyzetméteres szívet, a szívbe feliratot rajzolt, ezzel az önkormányzat részére 10.348,- Ft összegű kárt okozott.

Az elkövető  beismerte a bűncselekmény elkövetését, a nyomozás során a gyanúsított és a sértett is indítványozta a közvetítői eljárás lefolytatását, amelyet az ügyészség elrendelt, ezért a büntetőeljárást 6 hónap időtartamra felfüggesztette.

A lefolytatott közvetítői eljárás során a felek között megállapodás jött létre, eszerint az elkövető gyanúsított elismerte a felelősségét a bűncselekmény elkövetésében, emiatt a sajnálatát fejezte ki a sértett irányába, mely bocsánatkérést a sértett elfogadott. Ezen túl a sértett jóvátételi munkára, azaz a polgármesteri hivatalban 8 órában segédmunkás feladatok elvégzésére tartott igényt, amelyet a fiatalkorú személy teljesített.

Az ügyészség megállapította, hogy a fiatalkorú személy a bűncselekménnyel okozott sérelmet közvetítői eljárás keretében jóvá tette, ezért a büntetőeljárást megszüntette.

A bemutatott esetekben a büntetőeljárás felfüggesztése mellett a bűncselekményt egyébként beismerő gyanúsított és a sértett – a kormányhivataloknál dolgozó – közvetítő (mediátor) segítségével megegyeztek a sértettnek nyújtandó jóvátételről. A terheltek számára is előnnyel jár, ha anyagi vagy egyéb jellegű jóvátételt nyújtanak a sértetteknek, mivel nem kerülnek bíróság elé vagy a büntetésük korlátanul enyhíthető lesz.