Az autóbalesetek között nem ritka a sofőr egészségügyi állapota miatt létrejött kisebb-nagyobb szerencsétlenség. Időnként a legkevésbé várt dolgok miatt veszíti el az uralmat a sofőr a jármű felett, amely akár halálos balesetet is okozhat az utakon. Az autógyártók természetesen a minél nagyobb biztonsági szint megteremtésére törekednek, hogy a bekövetkezett balesetek minél kevesebb kárt okozzanak az emberben és a gépjárműben egyaránt. Azonban a halálos balesetek száma nem csökken, amely az utakon közlekedő autók létszámának folyamatos növekedése és a vezetés közbeni figyelmetlenség eredménye. (X)

Fontos a gyógyszerek megfelelő alkalmazása

Magyarországon növekvő tendencia a gyógyszeres kezelés használata, amely természetesen számos sofőrt is közvetlenül érint. A gyógyszerek mellékhatásai között számos olyan jelenség található, amely csökkentheti a vezetés közbeni koncentráció mértékét. Érdemes a gyógyszerhez tartozó papírokat elolvasni a lehetséges mellékhatásokról, hogy minél átfogóbb képet kapjunk. Célszerű továbbá a háziorvoshoz ellátogatni bizonyos időközönként egy-egy rutin vizsgálatra, hogy meggyőződjünk a gyógyszerszedés helyességéről.

Számos esetben történik meg, hogy a sofőr a régen kiváltott, sokáig nem alkalmazott gyógyszereket szedi, amelyek nem várt mellékhatásokat okozhatnak. Ezek a gyógyszerek okozhatják a vérnyomás ingadozását, a folyamatos fáradtságérzet jelenlétét, illetve a szédülés érzetét egyaránt.

Ajánlott tisztában lenni az aktuális egészésgügyi állapotunkkal a különböző vizsgálatokon történő részvételek által. A gyógyszerek által kiváltott negatív mellékhatásokkal az a legnagyobb probléma, hogy jelentősen csökkentik a reakcióidőt.

A vezetés közbeni telefonhasználat számos veszélyt hordoz

Az okostelefonok és tabletek robbanásszerű elterjedése és népszerűsége miatt sajnos rengeteg megelőzhető baleset történt az elmúlt években. A telefonok túlnyomó többsége folyamatos összeköttetésben van az internettel, ezért szinte megállás nélkül érkeznek a különböző értesítések a vezetés ideje alatt is.

Az ismerősöktől kapott üzenetek, a közösségi média értesítések, illetve az eszközön található számos további alkalmazások jelzései mind olyan tényezők, amelyek elvonhatják a sofőr figyelmét a vezetésről.

Sokan szinte 5 percenként ellenőrzik a telefonjukat, hogy történt-e valami, ez pedig vezetés közben kifejezetten veszélyes tevékenységnek számít. Elegendő egy pár másodpercnyi figyelemkiesés, és a baleset meg is történhet.

Célszerű tehát vezetés közben a telefonok értesítéseit lenémítani, vagy teljes mértékben kikapcsolni az internetet a következő megállóhelyig, hogy a balesetek esélyét csökkentsük.

Az Autófelszerelések.hu kínálatában elérhető Heko légterelők hatékonyan segítik a balesetmentes közlekedést, ezért érdemes megtekinteni őket.