Idén is kivívta a zsűri elismerését a magyar Themis csapat - Oklevéllel és éremmel tértek haza a bordeaux-i döntőről a fogalmazók!

2019.10.22. Jogi Fórum / OBH

Írásbeli munkájával kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar Themis csapat Bordeaux-ban, az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett THEMIS verseny négynapos döntőjén. Oklevéllel és éremmel tértek haza a magyar fogalmazói csapat, akiket a szakmai zsűri írásbeli teljesítményük mellett a gondolkodás mélységéért is kiemelkedőnek ítélt.

A THEMIS magyar csapatának első szereplésére hétfőn került sor, akkor kellett a verseny írásbeli feladatát elkészíteniük. Az írásbeli feladat mind a nyolc csapat számára azonos volt: az „igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés” témakörét kellett feldolgozniuk. A feladat elsősorban a bírói függetlenséget érintő emberi jogi és uniós jogi ismereteket szintetizáló tudásra épített. Ezt követte csütörtökön a 30 perces szóbeli prezentáció, egy előre megadott emberi jogi jogesetről. A szóbeli megmérettetés részeként a versenyzőknek a zsűri és az opponensként szereplő rivális csapat kérdéseire is válaszolniuk kellett.

Amagyar csapat: Gyuranecz Franciska, Papp Dorottya és Krausz Bernadett fogalmazók, és a csapat tutora, Kovács Bálint, a Szombathelyi Törvényszék polgári ügyszakos bírája, EJSZH tag szaktanácsadó bíró - Forrás: OBH Forrás: OBH

A csapatokat az emberi jogok területének kiemelkedő európai szakemberei értékelték,  így Francoise Tulkens, az Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi elnökhelyettese, Grzegorz Borkowski lengyel, az Emberi Jogok Európai Bíróságán korábban szolgálatot teljesített polgári bíró, Edith Zeller, a Bécsi Közigazgatási Bíróság bírája, az Európai Közigazgatási Bírák Szövetségének (AEAJ) elnöke, Jana Gajdosova, az Alapvető Jogok Európai Uniós Ügynökségének (European Union Agency for Fundamental Rights (FRA) munkatársa, valamint Marc De Werd, az Amszterdami Fellebbviteli Bíróság közigazgatási bírája és az Amszterdami Egyetem professzora.

A 2019-es verseny első helyezettje Németország lett, Románia csapata a második, míg Olaszország a harmadik helyezést érte el.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
JOGÁSZKÉPZÉS