“A valódi igazságosság párbeszéden alapul” – hangoztatta Ferenc pápa, amikor fogadta a Büntetőjog Nemzetközi Társasága világkongresszusának résztvevőit. A kongresszust az elmúlt héten tartották Rómában, 600 résztvevőjét pénteken délben fogadta a pápa a Vatikánban. Beszédében az egyházfő az emberi igazságosság kritikus jellegét és az igazságosság keresztény szellemű megközelítését hangsúlyozta.

Ferenc pápa a „büntetőjog egyik lényeges hiányosságára” mutatott rá, mely “egyfajta szelektív büntethetőség következménye”, ami szerint „a hatalmasok bűntettei csekély vagy semmi figyelmet nem keltenek, főként a makro-gazdaság szereplői részéről”. Kiemelte: „A globális pénzügyi tőke áll a súlyos bűntettek gyökerében, és nem is csak a tulajdonos, hanem az emberek és a környezet ellenében. Aránytalan, esély-egyenlőtlen helyzetekben a domináns szereplő a közjó kárára gyarapszik, amivel szemben főként a spekuláció esetében törvényt kell foganatosítani.”


Forrás: Vatican.va

A pápa szerint a büntetőjog nem tudta megvédeni magát korunk negatív hatásaitól. “A törékeny és sérülékeny ember védtelen a piac érdekeivel szemben” – mondta, ezért a büntetőjogász elsődleges kötelessége, hogy „megvédje az embereket azokkal az érdekekkel szemben, melyek a demokratikus intézményeket és az emberi fejlődést veszélyeztetik”. Túl kell jutni a büntetőjog „idealisztikus szemléletén, ugyanis a büntetés kiszabása nem igazolható morálisan a rendszabályokba vetett bizalom erősítésének a képességével, sem azzal az elvárással, hogy minden személy szerepet töltsön be a társadalomban és úgy viselkedjen, ahogy azt tőle elvárják” – hangsúlyozta Ferenc pápa.


Forrás: Vatican.va

A pápa felemelte szavát az előzetes letartóztatás intézményének helytelen alkalmazásával szemben, mely világszerte egyre gyakoribb jelenség, egyre többen esnek a jogtalanságok áldozatául. Káros továbbá az „önvédelem jegyében az erőszakra ösztönzés” világjelensége is. Szólt a pápa a „leselejtezés  és a gyűlölet kultúrájának” terjedő jelenségéről, a médiumok segítségével történő hamis megvádolásokról, mellyel főként vezető embereket járatnak le. Sürgette továbbá a „restauratív jellegű büntető törvénykezést”, hogy “egy rosszra ne egy másik rosszal válaszoljon a büntetőjog”. Az áldozatnak kell igazságot szolgáltatni, nem pedig az agresszort „kivégezni”. Példaként említette Jézus halálát, aki a föltámadáskor a béke üzenetével és a kiengesztelődéssel tér vissza. “A börtönökben szükség van ablakokra, hogy a fogvatartottaknak legyen távlatuk.” – hangsúlyozta az egyházfő. “Társadalmainkban olyan igazságszolgáltatási rendszert kell bevezetni, mely a párbeszédre épül – szólt a pápa a Büntetőjog Nemzetközi Társaságának világkongresszusához.  

Forrás: Vatikáni Rádió