A hagyományos értelemben vett rabszolgaság már a múlt, azonban a modernkori rabszolgaság – a kényszermunka, az adósrabszolgaság, a kényszerházasság, a gyermekmunka, a szexuális kizsákmányolás, a szolgaság – egyes becslések szerint 40 millió embert érint világszerte. Magyarországon van olyan pártízezres település, ahol 50-100 „rabszolga” dolgozik családoknál.
A rabszolgaság az 1926. évi Genfi Egyezmény szerint „az egyénnek az az állapota vagy helyzete, amelyben felette a tulajdonjognak ismérveit gyakorolják”. A rabszolgaságba kényszerített ember mozgásszabadsága sokszor korlátozott, nehezen menekülhet helyzetéből, munkára kötelezik, megfosztják emberi méltóságától és akár fizikailag is bántalmazhatják. A gazdasági, társadalmi, politikai kiszolgáltatottság, a kevésbé hatékony igazságszolgáltatás felerősítheti annak az esélyét, hogy az emberek rabszolgaságba kerüljenek. A rabszolgasorba kényszerített nem rendelkezik megfelelő eszközökkel és – ide értve a mentális állapotát is − forrásokkal állapotának megváltoztatásához, így nem tud elmenekülni, nem tud segítséget és támogatást kérni sanyarú helyzetének megszüntetéséhez.
Jól szemlélteti a kiszolgáltatottságot egy 2018 februárjában kényszermunka bűntettének elkövetése miatt jogerősen elítélt gazda esete. Az egyik „rabszolgája” még akkor is a gazdánál dolgozott és lakott, amikor a gazdát megvádolták. A „kényszermunkás” vallomásából tudjuk, hogy bérüket nem kapták kézhez, mindig a gazda felesége vitte őket vásárolni, azt vehették meg, amit a gazdaasszony jónak látott. Naponta kaptak enni, azonban időnként penészes volt a kenyér és büdös a hús. A rendőrségi beszámoló szól arról is, milyen borzalmas körülmények között éltek egy állattartótelepen (!). A gazda a kaput nem zárta, így a „kényszermunkás” bármikor elmehetett volna, de nem tette, egyszer ugyanis a jobb munka reményében elszökött a gazdától, de aztán kiderült, hogy a batidai gazdánál még rosszabbak voltak a körülmények, így visszatért Csanádpalotára.
Nem egyedi esetről van szó, azonban ritka, hogy rendőrségi vagy mint a gazda esetében, bírósági eljárásig jusson egy ügy.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) keretein belül két egyezmény született a kényszermunkáról: a 29. sz. Egyezmény a kényszer vagy kötelező munkáról és a 105. sz. Egyezmény a kényszermunka felszámolásáról. A 29. sz. Egyezmény 2. cikke szerint a „kényszer- vagy kötelező munka” fogalmát kell alkalmazni minden olyan munkára vagy szolgálatra, amit valamilyen büntetés terhe alatt valakitől követeltek, és amely munkára kötelezett személy nem szabad akaratából vállalkozott.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye is rendelkezik a rabszolgaság és a kényszermunka tilalmáról. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Siliadin kontra Franciaország ügyben hozott ítéletében határolta el a rabszolgaságot a kényszermunkától. Előbbi ismérveként − a Genfi Egyezményhez hasonlóan − a személy tulajdonként való kezelését, tárgyiasítását határozza meg a személyi szabadság megfosztása mellett, míg utóbbi a tulajdonként történő kezelése mellett a munkára kényszerítését is magában foglalja. Az EJEB a döntésében kihangsúlyozta, hogy a tagállamoknak pozitív intézkedéseket kell foganatosítania a 4. cikkben foglaltak maradéktalan érvényesülése érdekében.
A Büntető Törvénykönyv az Alaptörvényben rögzített szolgaság tilalma, valamint a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való alapjog védelme érdekében rendeli büntetni a kényszermunkát. A kényszermunka bűntettét az valósítja meg, aki mást annak kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, illetve erőszakkal vagy fenyegetéssel munkavégzésre kényszerít.
A kiszolgáltatott helyzet kihasználásával akkor valósul meg a bűncselekmény, ha az elkövető visszaél a sértett olyan állapotával, például mentális helyzetével, amikor valamilyen okból kifolyólag nincs valós mérlegelésen alapuló választási lehetősége. A kiszolgáltatott helyzetben lévők nincsenek abban a helyzetben, hogy a munkavállaláshoz fűződő jogaikat érvényesítsék. Fogalmuk sincsen arról, hogy napi hány órát lehet őket dolgoztatni, mennyi pihenőidőt kell biztosítani számukra, stb.. A deliktum minősített esetei akkor valósulnak meg, ha a kényszermunkát a sértett sanyargatásával; vagy jelentős érdeksérelmet okozva, amely bekövetkezhet a sértett személyét érintően, de létrejöhet egy tágabb közösség vonatkozásában is; vagy a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
