A hűtlenség, vagy más néven hűtlenség bélyege (nota infidelitatis) a király személye és hatalma ellene elkövetett bűncselekmények összefoglaló elnevezése volt. Akkor vált a királlyal szemben hűtlenné valaki, ha megszegte a hűségét, amellyel a királynak tartozott, ha a király életére vagy hatalmára tört, vagy fellázadt ellene.

A patrimoniális királyság időszakában a még csak felségsértéssel és felségárulással azonosított hűtlenség bűncselekménye fokozatosan kibővült, újabb és újabb tényállásokat foglalt magába, amelynek a büntetése minden esetben fő- és jószágvesztés volt.

A rendi Magyarországon már a hűtlenség körébe tartozott minden bűncselekmény, amelyet a király személye, méltósága, az ország szabadsága, közbiztonsága és közrendje ellen követtek el. Hűtlenségnek számított emellett az összes olyan súlyos, magánosok sérelmére elkövetett bűncselekmény is, amelyet a szokás szerint fő- és jószágvesztéssel büntettek.

Forrás: OBH

Werbőczy Tripartituma a hűtlenség 18 esetét sorolja fel. Az 1723. évi IX. tc. nyolc esetet tartalmaz: 

1) felségsértés, felség- és hazaárulás; 
2) végvárak feladása, idegen zsoldosok, katonák behívása az országba; 
3) oklevélhamisítás; 
4) pénzhamisítás; 
5) a király nemesfém monopóliumának megsértése; 
6) eretnekség; 
7) hivatalból eljáró személyek ellen elkövetett bűncselekmények; 
8) egyes súlyos, magánszemélyek sérelmére elkövetett bűncselekmények.

Aki a hűtlenséget elkövette, azt Zsigmond uralkodásától követően már az „ország hűtlenének” bélyegezték.

A hűtlenségi ügyekben a rendi Magyarországon 1495-től kezdve az országgyűlés ítélkezett. Az 1723. évi bírósági szervezeti reform a hűtlenségi ügyeket a királyi ítélőtáblára és a Hétszemélyes Táblára utalta.

A hűtlenség tényállása a modern magyar büntetőjogban is megmaradt, az 1878. évi V. tc., a Csemegi-kódex is bünteti a hűtlenséget.

A hűtlenség tulajdonképpen az állam elleni bűncselekmények történelmi előzménye.