Jogklinika – „Csinálom és megértem.” – A gyakorlati tanulást támogató oktatásmódszertan sikerének titka

2019.12. 6. Jogi Fórum / Papp-Nagy Zsolt

A jogászképzés célja a jogászi gondolkodásmód és a gyakorlatban való részvétellel megvalósuló tudás joghallgatók számára történő minél teljesebb átadása - ebben a jogi oktatási rendszerek általában megegyeznek. De mi a jogklinika? Mi a lényege, milyen típusai vannak és milyen tudással vértezi fel a leendő jogászokat?

 „Hallom és elfelejtem, látom és emlékszem, csinálom és megértem.” (Kálmán Renáta: A jogklinika, mint alternatív oktatási módszertan?! 75.o.)

Annalise Keating professzor belépett a Middleton Law School előadóterembe, minden szempár rá szegeződött, majd a tekintetek sűrűjében sorolni kezdte a bevezetés a büntetőjogba, vagy ahogy ő nevezte a „hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot” kurzus teljesítéséhez szükséges követelményeket. „Én nem azt fogom megtanítani hogy hogyan tanulják a jogot, hanem azt hogy, hogyan alkalmazzák, mint egy igazi ügyvéd”.- hangsúlyozta mindjárt az elején. A mondandója végén rátért a hallgatóságot leginkább foglalkoztató témára, azaz arra, hogy a legjobban teljesítő diákok részt vehetnek az ügyvédi irodája égisze alatt működő jogklinika tevékenységében.

A jogi oktatási rendszerek nemcsak jogrendszerenként, valamint országonként, hanem bizonyos esetekben az adott országon belüli felsőoktatási intézmények oktatási tematikáiban is eltérnek egymástól. A kontinentális és az angolszász jogrendszer képzési intézményei közötti különbségek Nagy Zsolt szerint a „középkori gyökerekben keresendőek, a kontinens jogászképzése elsősorban a hivatalnokállam szakigazgatásának feltöltését szolgálta, az oktatás során átadott ismereteket ennek megfelelően alakították ki, mellyel szemben az angol oktatás a praxis kezében maradva kifejezetten a gyakorlati tudást tartotta szem előtt”.

A jogi oktatási rendszerek abban megegyeznek, hogy „a jogászképzés non plus ultrája (célja) a jogászi gondolkodásmód, és annak a joghallgatók számára történő minél teljesebb átadása”. A jogászi ethosz átadásához több út vezet, melyet jól példáz az Amerikai Egyesült Államok jogtörténete két kimagasló alakjának a jogról való – ellentétes – felfogása. C.C.Langdell álláspontja szerint a jog tudomány és a könyvtár jelenti laboratóriumát, elmélete a jogesetek elemzésére épült a jövőbeli bírói döntések ”megjóslását”, mint elérendő célt tűzve a leendő jogászok számára. Míg O.W. Holmes szerint „a jog semmiképpen sem logika, csak tapasztalat”, a gyakorlat primátusát, valamint a jogon kívüli tényezők elsődlegességét hangoztatta. Azonban mind a tudomány, mind a praxis (gyakorlat) a jogi élet része, „a jog nemcsak a tudatban van jelen, hanem egyben tevékenység is”, ezért a jogászképzésben a diszciplináris, jogi felsőfokú és a praktikus, a gyakorlatban való részvétellel megvalósuló tudásátadás egyaránt kiemelt fontosságú. Napjainkra az USA jogi karainak oktatási módszerei nagyjából egységesek, a „langdell”-i módszer terjedt el, azaz a tananyag jogeseteken keresztüli feldolgozása, azon súlyos hátránya ellenére, hogy jóval kisebb az az anyag mennyiség, amit így a foglalkozásokon fel lehet dolgozni.

A jogklinika egy amerikai gyökerekkel rendelkező, gyakorlati tanulást támogató oktatásmódszertani elem, melyet a ’60-as években emeltek be újra az amerikai egyetemi oktatásba. Az USA-ban a hallgatóknak nincs kötelező szakmai gyakorlat előírva diplomájuk megszerzéséhez, így a jogklinikában való részvétel biztosít számukra lehetőséget a gyakorlati ismeretek elsajátításához. Egy felmérés szerint a diákok közel háromnegyede részt vesz a három éves képzés idő alatt valamelyik jogklinika tevékenységében. Napjainkban már számos európai ország jogászképzésének is szerves részét képező intézmény lehetőséget teremt a hallgatóknak, hogy „felismerjék tevékenységük értelmét, meggyőződhessenek a tanultak hasznosságáról”, valamint arról, milyen szinten állnak a kívánt ismeretek elsajátításában. (Kálmán Renáta: A jogklinika, mint alternatív oktatási módszertan?! 75. és 83. o.)

A jogklinikának nincsen egységesen elfogadott definíciója, azonban az európai jogklinikákat tömörítő szakmai szervezet (ENCLE) fogalom meghatározása, valamint R. J. Wilsonnak a jogklinikára kidolgozott szempontrendszere segítségével az intézmény jól leírható. Ezek alapján megállapítható, hogy a jogklinikának kettős célja van: egyrészt az oktatás, melynek keretében a hallgatók elsajátítják a jogászi szakma gyakorlásához szükséges gyakorlati képességeket és a „professzionális felelősségét”, így lehetőségük van akár szimulált, akár hús-vér ügyfelek ügyeiben az elméleti tudásukat gyakorlati ismeretekkel kiegészíteni. Másrészt célja a szociális (társadalmi) igazságosság elősegítése, a jogklinikák a társadalom marginalizált, alulprezentált csoportjainak nyújtanak jogi szolgáltatást, amely tevékenység „a szociális érzékenységüket formálva emberségesebbé teszi a jogászi szakmát”. Az előbbiektől eltérően R. Condlin a jogklinika legfontosabb céljaként – a diákok identitásának fejlesztése mellett – a kritikai gondolkodást nevezte meg, véleménye szerint egy jogásznak rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy képes megkérdőjelezni és kritizálni az igazságszolgáltatás működését. Meglátása szerint a jogklinika teljesen alkalmas e kompetencia fejlesztésére, mivel a hallgatók megtapasztalhatják a hivatalok, intézmények tényleges működését, a bürokrácia szövevényes útvesztőit.

A jogklinika működéséből a hallgatókon és az ügyfeleken túl profitál az intézményi keretet biztosító egyetem is, amely a hallgatóknak átadott gyakorlati ismeretekkel segít áthidalni az elmélet és a gyakorlati jogászok közötti szakadékot, ezáltal felkészültebb gyakorlati tudással felvértezett – jogászokat bocsát ki az iskolapadból a való életbe.

A szakirodalom a házon belüli (in-house), a házon kívüli (externship) és a szimulációs (simulation-based) jogklinikákat különbözteti meg. (Kálmán Renáta: A jogklinika, mint alternatív oktatási módszertan?!) A jogi ismereteket terjesztő jogklinikák esetében nincs egységes álláspont abban a tekintetben, hogy külön típusnak tekintendőek-e vagy sem. Kálmán Renáta külön típusnak tekinti őket, mivel jellemzőik alapján egyik fenti modellbe sem sorolhatóak be. A házon belüli jogklinikák esetében a hallgatók az iskola falain belül találkoznak az ügyféllel, meghallgatják, majd az oktatóval vagy gyakorló jogásszal történő konzultációt követően továbbítják irányába a megoldási javaslatukat. A házon kívüli jogklinikák az egyetem falain kívül egy civil szervezet, ügyvédi iroda − mint Annalise Keatingnél − berkein belül működnek, egy ott dolgozó jogász vagy ügyvéd irányítása mellett. Ez utóbbi előnye a házon belüli jogklinikához képest, ahol inkább egy-egy ügytípusra koncentrálnak, hogy a diákok testközelben vesznek részt az esetekben és az ügytípusok szélesebb palettájával találkozhatnak. A szimulációs jogklinikák esetén a hallgatóknak nincs közvetlen kapcsolatuk ügyfelekkel, „tét és felelősség nélkül” az oktatók által választott valós vagy fiktív jogeseteket dolgoznak fel. Ide sorolandóak a tárgyalási-szimulációk, mediációs technikák, jogesetmegoldó versenyek, stb.. A jogi ismereteket terjesztő jogklinikák (ún. street law) azzal a céllal létesülnek, hogy a társadalom jogi kultúráját és jogi tudatosságát növeljék, a hallgatók iskolákba, javítóintézetekbe, stb. járnak előadást tartani az adott csoportot érintő jogi kérdésekről. (Kálmán Renáta: A jogklinika, mint alternatív oktatási módszertan?! 80. o.)

A hazai jogászképzésben Tóth Fruzsina megfogalmazásában „a humboldti modell frontális, tanárközpontú rendszere” érvényesül, „amitől mind logikájában, mind koncepciójában eltér egy jogklinikai képzési modul”, valamint a jogszabályi és intézményi környezet sem segíti elő e komplex oktatásmódszertani elemnek az oktatási tematikába való beépülését. Azonban egyre több törekvés van a helyzet megváltoztatására, melynek ékes példái a szegedi, a pécsi, a miskolci, a debreceni jogi karokon és az ELTE jogi karán működő jogklinika programok. Ugyanakkor egy rendszer átalakításához „nem elegendő, ha néhány oktató vagy tanszék innovatív eszközök alkalmazásával modernizálja az oktatás módszerét, hanem rendszerszintű változásra van szükség” - hangúlyozza a téma szakértője, Kálmán Renáta.

Felhasznált irodalom:

Kálmán Renáta: A jogklinika, mint alternatív oktatási módszertan?!;

Tóth Fruzsina: A jogklinika képzés módszertana;

Nagy Zsolt: A jogi oktatás fejlődése és aktuális kérdései;

Nagy Zsolt: A jogászság szemléletének eredete;

Badó Attila: Bevezetés az USA jogrendszerébe.

  • kapcsolódó anyagok
JOGÁSZKÉPZÉS
JOGTÖRTÉNET
FELSŐOKTATÁS