Grespik László volt hivatalvezető beperli a miniszterelnököt, a belügyminisztert és a Fővárosi Közigazgatási Hivatalt, és erre vonatkozó keresetét várhatóan már ezen a héten benyújtja a munkaügyi bírósághoz.

Grespik szerdán azt mondta az MTI-nek: álláspontja szerint a magyar jogrendszerbe és az alkotmányba ütközik a miniszterelnöknek az ő hivatalvezetői megbízását visszavonó határozata, hiszen a hatalmi ágak szétválasztásának elvéből fakadóan jogerős bírósági végzést még a kormányfő sem bírálhat felül. Mint ismeretes, Orbán Viktor miniszterelnök azután vonta vissza Grespik László közigazgatási hivatalvezetői megbízását, hogy az március 22-én felperesként egyezséget kötött a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon a másodrendű alperes Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogászával – az egyezség szerint a hivatal visszahelyezi vezetői beosztásába Grespiket, és 10 millió forintos nem vagyoni kártérítést fizet neki.

Grespik Lászlót még február 22-én sújtotta hivatalvesztéssel az ellene indult eljárásban vizsgálódó belügyi fegyelmi tanács, miután megállapította, hogy a közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegte. A fegyelmi tanács megállapította, hogy Grespik László köztisztviselőként pártpolitikai nyilatkozatot tett a Magyar Televízió január 22-i műsorában. Grespik László elmondása szerint március 7. óta indoklás nélküli megbízás visszavonási jogával sem élhet a miniszterelnök, mert az Országos Választási Bizottság nyilvántartásba vette a MIÉP országos listáját, amelyen ő is szerepel.

Grespik elmondta, hogy egyebek között arra kéri majd a bíróságot: állapítsa meg, hogy a miniszterelnöknek az ő hivatalvezetői megbízását visszavonó határozata érvénytelen, semmis és az alkotmányba ütközik. A volt hivatalvezető szeretné, ha a bíróság azt is megállapítaná, hogy érvénytelen és semmis a belügyminiszter azon utasítása, hogy a helyettese nem engedheti őt be a Fővárosi Közigazgatási Hivatal épületébe. Grespik László a keresetével azt is szeretné elérni: a bíróság állapítsa meg, hogy képviselői mandátuma megszerzésének napjáig, illetve meg nem választása esetén a választás befejezéséig, munkaviszonya és köztisztviselői viszonya nem szüntethető meg, és a bíróság tiltsa el hasonló jogsértő magatartástól mind a miniszterelnököt, mind a belügyminisztert.

A volt hivatalvezető arról is beszámolt, hogy jövő hétfőn telik le a 10 milliós kártérítés kifizetésével kapcsolatos határidő. “Amennyiben a közigazgatási hivatal nem teljesíti a jogerős végzést, kénytelen leszek bírósági végrehajtóhoz fordulni” – mondta Grespik.