Kiegészítést tesz az Országimázs Központ tevékenységével összefüggésben, hűtlen kezelés és más korrupciós bűncselekmények miatt a március végi feljelentéshez Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke.

A szocialista politikus azt követően fordul újra a nyomozó hatóságokhoz, hogy a Népszabadság ismét nagy terjedelmű írásban foglalkozott az Országimázs Központ által kiutalt összegek felhasználásával. A szerzők azt állították, hogy a 2000. évi augusztus 20-i tűzijátékokat megszervező Ezüsthajó Kft. 130 millió forintot utalt ki a – Wermer Andrásnak, a kormányfő informális tanácsadójának anyósa vezetése alatt álló – Go Ahead Inc. nevű cégnek. Azonban arra nem sikerült fényt deríteni, hogy a cikkírók számára elérhetetlennek bizonyult vállalat végzett-e valós tevékenységet az ünnepi rendezvények megszervezése során.

Az MSZP alelnöke március végén tett feljelentést a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnál a Népszabadságban néhány nappal korábban megjelentetett cikksorozatra hivatkozva, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatallal (MeH) szerződéses viszonyban álló – a közpénzek pártcélokra történő felhasználását közleményben cáfoló – Happy End Kft. pazarló módon és gyakorlatilag ellenőrizetlenül költi el a rá bízott milliárdokat, s a cég megbízásából a nagy hasznot hozó állami ünnepségek megrendezésének jogát rendszeresen ugyanazok a
kormány közeli vállalkozók kapják meg. Az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el,
amellyel az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságát bízta meg.